A lelki világ jelenségeit vagy úgy képzelték el mint anyagi részecskéket, vagy mint magasabb rendű szellemi erőt (logoszt avagy nouszt). Például Anaxagorasz szembeállította a nouszt mindazzal, amely anyagi, s amelyet szerinte csak a nousz alakít át tehetetlen káoszból cselekvően mozgékony és elrendezett kozmosszá.
Az atomisták felfogása szerint a lélek kis és nagy atomokból áll. A lélek az, amely mozgást kölcsönöz az é18lényeknek. Valamennyi tárgyról áramlatok indulnak ki, amelyek érzeteket és észleleteket hívnak elő az élőlényekben, ha meghatározott érzékszerveken keresztül a testükbe jutnak. Így Démokritosz a látást azzal magyarázza, hogy látható dolgokról leváló áramlatok megőrzik ezek képmását, amely a szemen keresztül az emberi testbe hatol. Hasonlóképpen magyarázzák a többi érzéki benyomást is. Az egész világ telve van a dolgok képmásaival. Az álmok, a hallucinációk, a telepatikus jelenségek természetes magyarázatot kapnak ezeknek a képmásoknak segítségével. Így az álomkép annak következtében jön létre, hogy az atmoszféréban kavargó képmások a testbe hatolnak. Az ébrenlét állapotában az emberek azokat a képmásolatokat észlelik, amelyek hatása a legenergikusabb. Alvás közben azonban, mikor a test pórusai bezárulnak, mikor a pszichikus alapelv elgyengül, távoli dolgok gyenge képmásai kerítik őket hatalmukba.
A filozófiai fejlődés egész kezdeti szakaszára jellemző volt a lélek személytelen felfogása: a lélek nem rendelkezett az emberi személyiség megismételhetetlenségének és egyediségének vonásaival.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány