LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az Anaxagorasz által örvénylésnek nevezett mozgást Démokritosz azzal magyarázza, hogy az atomok különböző súlyúak, és fentről lefelé esnek. A nagyobb súlyúak gyorsabban mozognak, eközben meglökik a lassúbb, könnyebb atomokat, s ezáltal kialakulnak az örvények, amelyekből újabb anyagok keletkeznek.
Az a tévedés, hogy a légüres térben a nehezebb testek gyorsabban esnek, igen sok gondolkodónak megtetszett, többek között Arisztotelésznek is. Több évszázadon át – egészen Galileiig – tartotta magát e tévtan a kutatók között. De ez nem kisebbíti Démokritosz érdemeit, azt, hogy ő is – miként Anaxagorasz, Leukipposz és Epikurosz – az érzékek által észlelhető testet olyan érzékelhetetlen ősrészecskék képével helyettesítette, amelyeknek Leukipposz és Démokritosz felfogása szerint semmiféle megismerhető tulajdonságuk sincsen.
Leukipposz kezdeményezésére Démokritosz az ókori atomelmélet mellett a mechanikus materializmus alapkövét is lerakta; anyagi alapokból kiindulva magyarázta a szellemet és a lelket. Felfogása szerint a lélek sajátos formájú, különösen finom atomokból áll.
Arisztotelész (i. e. 384-322), Platón tanítványa, majd kritikusa, korának jóformán valamennyi tudományterületével foglalkozott, s ezeket tanítványai támogatásával neki sikerült először átfogó rendszerbe foglalnia. Marx Károly „az ókor legnagyobb gondolkodójának” nevezte.
Amíg Platón az anyagi világot (külvilágot) csupán az eszmék árnyékának tartotta, addig Arisztotelész a tapasztalatból, a külvilág által az ember érzékszerveire gyakorolt hatásokból, mint a tudás alapjából indult ki. Ezzel „közel került a materializmushoz” (Lenin). Arisztotelész a természetet mozgásban lévőnek és fejlődőnek tekintette, de minden mozgás kezdeténél isteni eredetű mozgatót tételezett föl. Minthogy az égitestek mozgató nélkül mozognak, ezeket nem tudta a négy földi elemmel (tűz, víz, levegő és föld) értelmezni, hanem egy ötödik, isteni eredetű elem, az éter létezését tételezte föl. Hipotézise – az egész világot, még a szilárd testeket is átható rugalmas és súlytalan étert képzelt el – egészen a XIX. századig tartotta magát, addig, amíg az elektromos és mágneses erőtér elmélete ki nem szorította.
