LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az anlo-ewe népcsoport ma Ghana délkeleti részét lakja Afrikában.
A szájhagyomány szerint az anglo-ewék mostani lakóhelyükre a XV.században (1474-ben) települtek be, miután el kellett menekülniük Notsiéből, amely a mai Togo területén volt található. A menekülésükről és letelepedésükről évente megemlékeznek Hogbetsotso Za nevű ünnepségükön.
Korábbi letelepedéseikről is vannak emlékeik, az Atlanti-óceán fehér homokos partvidékén, Togo és Ghana között is éltek.
Az óceán közelsége nem jelentett biztonságot számukra, mert az európaiak könnyedén elfogták őket rabszolgának. Szájhagyományukban és énekeikben megőrizték ezeknek a rablásoknak a szomorú emlékét. Ennek hatására tömegesen vándoroltak északabbra, hogy megmeneküljenek a rabszolgaság elől. A Keta-lagúna vált az anlo-evék államának központjává, folyói nagy rabszolgahajókkal nem voltak hajózhatóak. A megtelepedéskor rögtön kenukat építettek, amelyek nemcsak a halászatban voltak segítségükre, de rajtuk utazva könnyen felfedezhették a környező szigeteket. A földművesek kenukon közlekedtek a szigetek és a szárazföld között, ahol művelésre alkalmas területet találtak. A kenuközlekedés révén jutottak el könnyen hírek egyik helyről a másikra.
A táncdobolás nagyon fontos része az anlo-ewék kultúrájának és közösségi életének, talán a nép kollektív tapasztalatának esszenciáját is ez adja. Mindenkinek részt kell vennie a táncban. Ha valaki nem vesz észt, az kiközösítéssel jár, legsúlyosabb esetben pedig azzal a büntetéssel, hogy a kiközösített nem kaphat tisztességes temetést. Az anlo-ewe törzsnél a megfelelő temetés óriási fontossággal bír, és erre az egyetlen biztosíték a közösségi eseményben való részvétel.
