LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az atomok és a vákuum Descartes számára elképzelhetetlenek voltak.
Descartes sokat foglalkozott a geometriai optikával, és az analitikus geometria felhasználásával megtalálta a fénysugarak töréstörvényét. Gépet szerkesztett a parabolalencsék csiszolására, és feltételezhetően ő mutatta ki elsőként a mágneses tér erővonalait vasreszelék segítségével. Az ókor számtalan természetbúvárához hasonlóan, ő is csak a közvetlen kapcsolat révén lehetséges erőátvitelben hitt (vis impressa = beoltott erő) : a vasforgácsra ható mágnes vonzását apró, láthatatlan csavarok feltételezésével magyarázta. Említésre méltó még az ismert Descartes-búvár, ami arra enged következtetni, hogy Descartes a folyadékok mechanikájával is foglalkozott.
Descartes-tal ellentétben a XVII. század fizikusai : Torricelli, Pascal, Guericke, Boyle, Huygens, Hocke és Römer megszállott kísérletezők voltak.
Az olasz Evangelista Torricelli (1608-1647) Galilei nagyra becsült tanítványa volt. Mestere felkérte, próbálja megoldani azt a furcsa problémát, amely az egyik firenzei szökőkút építésénél vetődött fel. A kézművesek ugyanis tudni szerették volna, miért nem emelkedik sohasem a szivattyúval a csőbe felszívott víz 18 firenzei rőfnél (mintegy 10 m-nél) magasabbra, hanem ebben a magasságban mintegy megáll, és a vízoszlop fölött ,,kellemetlen szabad tér” marad. Galilei kimagasló mechanikai felfedezései ellenére ezt nem tudta megoldani, mert nem volt képes megszabadulni attól az ókori elképzeléstől, amely szerint a természet legyőzhetetlenül iszonyodik minden üres tértől, vákuumtól
(latin : horror vacui = irtózás a légüres tértől). „A természet szívesebben elviseli saját pusztulását, mint a legkisebb üres teret” – vélekedett tréfásan kortársa, a fizikus Pascal. Ennek a felfogásnak természetesen vallásos háttere volt: a teremtésnél a semmi (az űr) elképzelhetetlen.
