LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
1996 óta november 21-e a televíziózás világnapja. Az ENSZ közgyűlésének döntése értelmében a világnap célja, hogy elősegítse az elsősorban békével, biztonsággal, a gazdasági és társadalmi fejlődéssel kapcsolatos televíziós programok cseréjét.
Nem túlzás kijelenteni, ma már szinte nincs olyan háztartás, ahol ne lenne legalább egy tévékészülék. A televízió menthetetlenül mindennapjaink részévé vált, egyesek már élni sem tudnának nélküle. Pedig lehetne.
A negyven-ötven évvel ezelőtti szegényes időkhöz képest, amikor bizony szünnapok is tarkították az adásmenetet, ma már akár száznál is több csatorna közül válogathatunk.
Csatornák közül, amelyek a nézettségi adatok szerint állítják össze műsorrendjüket, hiszen ez a mérvadó, főképp a kereskedelmi szektorban. A magas nézettségi indexszel a tévécsatornák elsősorban azt bizonyítják, hogy az általuk előállított műsor célba ér, vagyis tömegek nézik.
Ez azért is fontos, mert az elérési mutatókkal bizonyítható, hogy megtérül a médiumba pénzt fektető szponzor, no meg a reklámidőt vásároló hirdető pénze. Persze annál drágább a hirdetés, minél magasabb a csatorna nézettségi indexe.
Jogosan merül fel azonban a kérdés, honnan tudják, hogy egy adott műsort hányan nézték?
Talán megszámolták egyesével? Természetesen nem, hiszen számos módszer létezik az adatok pontosítására. A televíziós mérési technológiák a legkiforrottabbak – ott van ugyanis a legtöbb pénz. A műszer azt a frekvenciát érzékeli, amelyen az adott műsort adják. A mérésben részt vevő háztartások mindegyike kap hozzá egy távirányítót, amelyen minden családtagnak külön gombja van. Ezt akkor nyomja meg, amikor elkezdi nézni a készüléken éppen látható műsort, továbbá, amikor befejezi a tévénézést. Így követni lehet, hogy ki, mit, mikor és meddig néz, amiről aztán összesített adatokat adnak ki célcsoportos bontásban. Utóbbira azért van szükség, mert a reklámozó cégeknek az sem mindegy, hogy melyik korosztály preferálja az adott műsort.
Tény, hogy az emberek nagy része szabadidejének jelentős részét a készülék előtt tölti, ami sajnálatos probléma. Amikor bekapcsoljuk a televíziót, befolyásoló hatás alá kerülünk. Ez nem feltétlenül kell, hogy negatív legyen, de sajnos az esetek többségében az. A „kultúrmocsok” ma már létező szakkifejezés, és sajnos ellepte az egész médiát, vagy legalábbis annak jelentős részét. Nem azt mondom, hogy ne tartsunk otthon tévét, csupán válogassuk meg, mit és mennyi ideig nézünk. A televízió tehát hasznos is lehet, de célszerű behatárolni az időt, amit előtte töltünk. Ezt nemcsak a mi érdekünkben kell megtennünk, hanem gyermekeinkében is. Ebben az esetben is rendkívül fontos a mintakövetés. A gyerekek ugyanis mindenesetben a szülők által képviselt értékeket viszik tovább, tehát hiába mondjuk nekik, hogy ezt vagy azt ne nézzék, ha mi azt tesszük, már rossz példával járunk előttük. Minden szempontból az lenne tehát az ideális, ha minden család megtervezné a saját műsorrendjét. Azt a legtöbben tudják, hogy a jól ismert kereskedelmi csatornák nézettsége messze túlszárnyalja a közszolgálatiakét. Ebből is látszik, hogy ezeknek az adóknak nagy szerepe van az emberek értékrendjének kialakításában, hiszen nem egyszer hallhattuk már, hogy „ez igaz, mert mondták a tévében”. Nem véletlenül tartják tehát a médiát a negyedik hatalmi ágnak, mert szinte a legnagyobb befolyásoló erővel rendelkezik. Magyarországon két kereskedelmi csatorna verseng a trónért, műsoraik közül jelenleg a zenei tehetségkutatók a legnézettebbek. Ugyanakkor elgondolkodtató is egyben, hogy hétvégente az említett műsorokat közel két és fél millióan nézik. Ezzel együtt a kulturális műsorok némiképp háttérbe szorultak, aki ezekre kíváncsi, sokáig ébren kell maradnia. Persze ez nem kimondottan csatornák hibája, ők azt tűzik műsorra, amire igény van. a kultúrára pedig sajnos elég kicsi az igény, az emberek inkább a könnyed szórakozást keresik, amit – a nézettségi adatokból legalábbis úgy tűnik a nem túl elgondolkodtató műsorokban találnak meg.
