Az érintkezés lényege szerint mélyen társadalmi folyamat, s ugyanakkor mindig sajátosan személyes jellegű minden embernek saját érintkezési stílusa avagy modora van. Értékorientációjuktól függően az emberek szelektívé viszonyulnak az információhoz: bizonyos dolgokat megjegyeznek és előnyben részesítenek, másokat figyelmen kívül hagynak, egyes emberekkel szívesen érintkeznek, míg másokat elkerülnek. Az emberek között jelentős egyéniségbeli különbségek vannak abban a vonatkozásban, hogy mi dominál náluk: a más emberekkel való személyes kapcsolat avagy a tárgyi világgal való kapcsolat.
Az érintkezés mindenekelőtt a különböző beszédbeli folyamatok közegében nyilvánul meg, amely minden oldalról mintegy körülmossa a tartós és állandóan megújuló emberi kapcsolat valamennyi formáját és válfaját: a mindennapi társalgásban, a különböző társadalmi kollektívákban végbemenő véleménycserékben, a véletlen beszélgetésekben.
Az érintkezés formája és típusa a résztvevőktől függ, egyéniségüktől, értékorientációjuktól, intellektusuktól, tapasztalatuktól és motivációjuktól. Közeli barátokból álló társaságban az érintkezés sajátos, fesztelen formái alakulnak ki: célzások, gesztusok, tréfás elbeszélések, anekdoták stb. Más jellegű az érintkezés például a sok éve együtt élő férj és feleség között, akik gyakran már szó nélkül is megértik egymást. S megint más az, amikor egymás számára idegen emberek verődnek véletlenül össze. Elvileg eltér mindezektől az érintkezés szerkezete, egy tudományos értekezleten, párt- vagy szakszervezeti gyűlésen, a termelésben, a műhelyben, egy katonai alakulatnál. Itt szigorúbb előírások érvényesülnek, nagyobb a felelősség minden egyes szóért, fokozott az önkontroll és az érzelmi izzásfok – a körülmények köteleznek.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány