LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az evolúció a kibontakozás folyamata, amely egyformán viszi előre a szellem és az anyag fejlődését. Egy ritmus hatására ciklusok keletkeznek, és hogy ezek a ciklusok hogyan hatnak egymásra és hogyan olvadnak össze, a legjobban a nagy fajok és az egyes civilizációk történetében mutatkozik meg. Mert mindig, amikor egy nagy faj vagy civilizáció sorsának a vége összeolvad egy új faj vagy civilizáció kezdetével, már a létezés időszakának ezen a csúcspontján, változás következik be. Ezen a módon omlott össze a világ minden nagy császársága és királysága, miután elérték a nagyságuk csúcspontját. Az emberiség csak azután emelkedhetett ismét a magasba, ha már újból
végighaladt a tapasztalatok legmélyebb pontján. Viszont ha visszanézünk, felismerhetjük azt is, hogy ebben a ciklikus folyamatban az újonnan elért felemelkedés mindig valamivel magasabbra ér, mint az a pont, ahol a változás megkezdődött.
Mert épp úgy, ahogy az embert is magával viszi a keringő Föld mozgása egyik napból és életből a másikba, miközben újra és újra felveszi az előző nap és élet munkáját; ugyanígy kezdődnek és szűnnek meg egész civilizációk, amelyek elérik a virágkorukat, majd ismét összeomlanak. Ugyanez a ritmus viszi magával a testet öltő lelket is, és vezeti egy adott időpontban ismét arra a helyre és olyan körülmények közé, ahol a lélek megteheti a következő lépést a további fejlődése útján.
A világ különböző helyei is végigélik a saját, ciklikus időszakaikat, miközben végighaladnak az apály és a dagály fázisain. Képzeljük egyszer el, hogy a világ felett repülünk. Milyen hatalmas ellentétekkel és különböző életformákkal találkoznánk ugyanezen a bolygón! Ha ez a modern világ egy természeti katasztrófa által hirtelen megsemmisülne, amely ugyanabban az állapotban őrizne meg mindent, mint ahogy ez Pompen esetében is megtörtént, akkor egy távoli jövő régészei ugyanolyan paradox múlttal találkoznának, amilyen jelenleg is felismerhető sok ásatás során.
