LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Néhány avatár az emberi vívmányok és az emberi beteljesülés kvinteszenciáját testesíti meg, és ezért a korszakok legmagasabb ideáljává válnak. Megint mások azért jönnek közénk, hogy egy isteni valóságot, egy isteni tulajdonságot juttassanak kifejezésre. A lehető legmagasabb szintű beavatás és az ezzel elért tökéletesség teszi őket alkalmassá erre a feladatra. Az életük egy testet öltött, sugárzó spiritualitás, mert az avatárok Isten küldöttei.
Ezek közül a tanítók közül az első annyira régen élt, hogy meg sem lehet mondani pontosan, mikor. Még a nevét is modernizálták, és egy öreg hősnek, egy volt tanítónak adták. Ez a név: Herkules, és arra a célra utal, amelynek az elérésére az embernek törekednie kell, akármilyen akadályokkal kerül is szembe. Ezeket az akadályokat képszerűen „Herkules tizenkét munkájának nevezik”. A történet szimbolikus képekben mutatja az elveszett fiú útját vissza az atyai házba, annak minden próbáján és vizsgáján keresztül, amelyek minden idők keresőjének és beavatottjának az útjait jelképezik. Ugyanezek a próbák előtt álltak annak idején azok is, akik ma a szellemi hierarchiát alkotják.
Hasonlóképpen ismeretlen időpontban jelent meg Hermész is. Ő volt az első, aki a nyilvánosság előtt a„Világ fényének” nevezte önmagát. Később érkezett Vyasa, a nagy tanító, aki mindössze egyetlen egyszerű üzenetet hozott: hogy a halál nem jelenti a véget.
A következő nagy tanító, akiről említést szeretnénk tenni, Buddha volt, habár a köztes időben még sok más tanító is megjelent. Ez volt az az idő, amikor az emberek intelligenciája fokozatosan ébredni kezdett, és olyan kérdéseket tettek, amelyekre látszólag nem volt válasz: Miért vannak gondok, miért van nyomor, és mi az oka ennek? Mit lehetne tenni, hogy változtathassunk ezen? Ekkor érkezett Buddha, és válaszként le fektette egy felvilágosodott életfelfogás alapjait.
Buddha azt tanította, hogy „az ember saját maga felelős minden gondjáért és szenvedéséért, és minden kétségbeesés, minden gyűlölet és minden vetélkedés oka abban keresendő, hogy az ember a féktelen vágyát nem a szükséges, hanem a mulandó és anyagi dolgokra összpontosítja”.
