LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Önmagamnak másokkal való összevetése, összehasonlítása, szokásos kritériuma az önértékelésnek.
A marxizmus döntő szerepet tulajdonít az öntudat kialakulásában a tevékenység kollektív formáinak. Ez a marxizmus egyik alapvető elve az öntudat fejlődésének tanulmányozásában. Saját belső lelki sajátosságainak elemzéséhez az ember csak későbben jut el. De még ezek értékelése is sok vonatkozásban megtörik a társadalmi élet állította követelményekhez való viszony prizmáján. Ezzel együtt megy végbe az öntudat határainak tágulása és irányultságának növekedése: az a folyamat, melynek során az ember lépésről lépésre, előbb az őshorda, aztán a nemzetség, család, törzs, nemzetiség, nemzet és osztály, végül pedig az egész emberiség tagjaként tudatosítja önmagát.
Ismeretes, hogy a környezetünkben élő emberek előtt mi korántsem jelenünk meg egyértelmű fényben. A hozzánk való viszonyoknak ez a különbözősége hibáink kijavításának fontos feltételét képezi, és mértékül szolgál önorientációnk számára.
Tehát az öntudat sem ontogenetikailag, sem történelmileg nem úgy jött létre, mint valamiféle szellemi tükör, amelyben a személyiség öncélúan gyönyörködhet önmagában. Úgy jött a világra, mint az önkontroll történelmi szükségszerűsége, mint az emberi viselkedés vezérlésének életfontosságú eszköze abban a bonyolult rendszerben, melyet az egyénnek a társadalommal, a többi emberrel való kölcsönviszonyai alkotnak. A munka és a társadalom megjelenése nélkül soha nem alakulhatott volna ki az emberi öntudat – de, szemmel láthatólag, öntudat nélkül a társadalom és a munka sem fejl8dhetett volna tovább sikeresen.
Bár az ember már a távoli őskorban elérte az öntudat elemi szintjét, szellemi tekintetét elsősorban nem önmagára, nem gondolatai munkájára és érzései játékára fordította, hanem a valóságos világra.
