LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az öntudat sugaraiban a tudat, a gondolatok, az érzések és az akarat már nem a maguk elsődleges, közvetlen adottságában fénylenek fel, hanem mintegy másodlagosan, a kiinduló információ (testi érzékelés, önérzés s főként a más emberek észlelése) „feldolgozásának” eredményeként. Az én „Én”-emnek a másik „Én”-hez való viszonyát saját magamhoz való viszonya közvetíti.
Önérzésen értjük a személyiségnek azt a pszichikus állapotát, amely valamennyi életmegnyilvánulásának sajátos fölhangoltságában jelentkezik. Egyaránt átérezzük a boldogság teljességét, a melegséget, az ünnepi hangulatot és a lesújtó bánatot, mely mintha egész lényünket egyetlen görcsös csomóvá szorítaná össze. Ki ne tudná, milyen sokféle módon viszonyulhat az ember saját állapotaihoz, kezdve a beteges aggályoskodástól egészen a munkába való teljes belefeledkezésig. Az önérzés mindenekelőtt személyes jellegű: főként az egyén saját állapotára irányul, s nem a tárgyi valóságra, bár ez utóbbi az, ami közvetlenül vagy közvetve meghatározza a személyiség állapotát.
Az ember önérzése igen változó, és végtelenül sok, nehezen megkülönböztethető árnyalata van. Modalitása szerint gyakran jellemezhető örömteli vagy bánatos, levert vagy élénk, humoros vagy gunyoros stb. gyanánt; minden nyelvben különben számtalan szót találunk jellemzésére. Írók, költők használják ezt fel, gyakran igen találóan és szerencsésen. És hihetetlen pontos árnyalással adja vissza mindezt a zene. Önmagunk érzésének alapját a szervi önérzés, a közérzet alkotja. Ez nem más, mint egy meghatározott élet-tónus, és mindazok a sokféle szervi érzetek, melyek tudatosan gyakran nem ellenőrizhetők, továbbá az általuk kiváltott élmények.
