LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az öntudat egyik lényeges jellemzőjét a gondolkodó embernek azon képessége alkotja, melynek következtében nemcsak elkülöníteni tudja magát a világ többi részétől, hanem szembe is állítani vele. Ugyanakkor öntudatunkban magunkat nem e világtól abszolút elkülönült lényként tudatosítjuk, hanem a hozzáfűződő legkülönbözőbb viszonyainkban. Az öntudat nem a tudat önmagával folytatott monológja – inkább a személyiség dialógusa saját tapasztalatával.
Az „öntudat” terminusa különböző, bár szorosan összefüggő jelenségeket jelöl: egyrészt a tudat önellenőrző funkcióját, mely a külső dolgokra irányul, másrészt azt a tudatot, melynek alapvető tárgya az ember „Én”-je, azaz az önmegismerést, az önvizsgálatot. Első jelentésében az öntudat (mint önkontrolláló tudat) az „ismerd meg a világot” jelszavának megvalósítására irányul, a másodikban az „ismerd meg tenmagadat” parancsát igyekszik megvalósítani. Az „öntudat” terminusát néha használják a saját méltóság tudatának, a magas önértékelésnek, sőt esetenként az önhittségnek értelmében is. Ám e fogalom alapvető jelentése kétségtelenül nem más, mint saját közvetlen létünk, saját létezésünk tudata, önmagunk avagy saját „Énünk” tudata.
Tekintsük a következő mondatot: „Én látom a nyírfát.” ha az értelmi hangsúly itt a nyírfa szóra esik, a figyelem is a külső tárgyra helyeződik át; ha a látom szóra, akkor a figyelem a látás folyamatára magára irányul; ha pedig az én szót hangsúlyozzuk, akkor a figyelem centrumába a szubjektum kerül. E példán jól látható, mint haladhat a tudat gyújtópontja a tárgytól a szubjektum, azaz a tudattól az öntudat felé. Amikor tudatosítja a rajta kívül levő külső valóságot, az ember önmaga valóságát is visszatükrözi: tudja, hogy tudatában van a külső valóságnak.
