Az öntudat nemcsak személyes síkon valósul meg, hanem a társadalmi tudat szintjén is, amikor az ismeretek, a tudományos és művészi alkotások maguk válnak elméleti vizsgálódások specifikus tárgyává. Valamennyi úgynevezett metaelmélet nem más, mint a megfelelő elmélet öntudatának formája. A társadalmi öntudat legmagasabb szintjét a filozófia képezi, amely életfontosságú alkotó szakaszt jelent az ember egyetemes szemléletének kialakulásában.
Az ember önmagára, saját „Én”-jére vonatkozó tudata nem közvetlen jellegű. Ezt a külvilág és a többi ember
visszatükrözése közvetíti. Az öntudat a tudat tételezése, és ezáltal a természeti és társadalmi világ előfeltételezése is.
Az ember először a tárgyakat, saját velük folytatott tevékenységét, viselkedését és a többi ember tulajdonságait tudatosítja. Csak a fejlődés egy magasabb szintjén tudatosulnak benne saját, a tárgyakra és cselekvésekre vonalkozó gondolatai, érzései és motívumai. Ekkor tudatosítja Önmagát mint személyiséget, tudatosítja saját szellemi világát, s így megalkotja Önmagára vonatkozó képzetét, hogy a világ számos nyelvén a„képzet” szó (oroszul: predsztavlenyije) annyit jelent: „képet állítani Önmagam elé”.
Míg az ember nem úgy viszonyul magához, mint ami észleletek tárgyát alkotja mind saját maga, mind más emberek részéről, addig nem képes önmaga ellenőrzésére sem. Az önkontroll gyakorlásának képességére vonatkozólag jelentős egyéni különbségekkel találkozunk. Vannak, akik igen feszült, sőt tragikus szituációkban is megőrzik önfegyelmüket, másokat viszont a legkisebb kellemetlenség is kihoz a sodrukból. Egyesek veszélyes feltételek között hatékonyabban ténykednek, mint a mindennapos helyzetekben. A legnagyobb öntudattal az az ember rendelkezik, aki állandóan kézben tartja önmagát, és cselekedetei során kevéssé indulatos.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány