LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A korai nemzetségi társadalom (s még inkább a hordatársadalom) embere még nem emelte ki magát közvetlen környezetéből: még közösséget érzett az állatokkal, növényekkel, sőt élettelen tárgyakkal is, mint azt a totemizmus tényei is igazolják. Ez az ember főként úgy viszonyul a világhoz, „természeti termelési feltételeihez, mint amelyek hozzá tartoznak, az övéi, amelyek saját létezésével együtt előfeltételezettek; úgy viszonyul hozzájuk, mint önmaga természeti előfeltételeihez, amelyek úgyszólván csak testének a meghosszabbításai”. A hordaember még sem önmagát megérteni, sem elképzeléseit és szándékait ellenőrizni nem tudta a kellő mértékben. Rejtély volt önmaga számára, mint sok minden a környezetében is.
Az öntudat kialakulásának folyamata nem azzal kezdődött, hogy az ember tudatára ébredt önmagának, mint ésszerű, a természettel és a nemzetségi közösséggel szembeállított személyiségnek. Ezt megelőzte a nemzetség mint egységes egész öntudatának kialakulása, ami előfeltételül szolgált a személyes öntudat későbbi létrejöttéhez – ahhoz hasonlóan, ahogy a társadalom kialakulása előfeltételül szolgált ahhoz, hogy létrejöjjön az ember, mint a társadalom származékos eleme. A nemzetségi öntudatnak éppen az volt a lényege, hogy az egyén még nem különítette el magát gondolatilag attól a nemzetségi csoporttól, amelyhez tartozott, még nem tekintette önmagát érdekek és cselekvések külön központjának benne, hanem összeolvadt vele. Ezt magának az ősközösségi termelési módnak a jellege határozta meg így, mivel abban az egyes embernek
nincs önállósága a közösséggel szemben. A gazdaság kollektív jelleget viselt, a személyes érdekek még nem váltak el a közösség érdekeitől, még nem alakult ki a szó valódi értelmében vett személyiség.
Tehát kezdetben nem az egyes ember, hanem a nemzetség volt az, amely elkülönítette magát a környező világtól, s szembeállította magát vele és a többi emberrel.
