LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A spirituális keresőnek a visszatérés ösvénye egy saját maga által épített út. Úgy teremti meg az ösvényt, hogy saját maga válik az ösvénnyé.
Itt semmi sincs, ami már előre le lenne fektetve, és nincs senki, aki valamit javasolhatna. Ez maga az evolúció folyamata, ugyanaz a folyamat, amely egykor a halakat a tengerből a szárazföldre vitte, amelyek ott először hüllőkké, majd emlősállatokká, és végül számtalan fajon keresztül az emberek birodalmává változtak át.
Mert az emberek birodalma felett a lelkek birodalma áll, amelynek a természetes lénye a tudat. Eddig kizárólag a mesterek dolgoztak ezen a tudati szinten. Így a visszatérés ösvénye az az ösvény, amelyen keresztül a tudat lassan, de folyamatosan fejlődik, miközben megpróbálja megérinteni a sejtelmeit. Megpróbálja megfejteni, hogy mi az, ami van, és ebből levezetni azt, ami még lehetne.
Djwal Khul mester ezt írja: „A pók önmagából szövi a selyemszálat.” Más szavakkal, mihelyt az ember keres, és törekszik is rá, fokozatosan építi is azt meg maga előtt. Mert ez az ösvény a növekvő felismerése annak, ami mindennel összeköt minket. Így tudjuk minden új tapasztalaton keresztül egyre világosabban felismerni, és egyre mélyebben megélni az Egészhez való tartozásunkat. Mindez pedig a tudat növekvő kiterjedésének a következménye.
A tudatnak ezeket a kiterjedéseit a bolygónkon az öt „földi” beavatás mutatja fel. Az adeptus számára ez tovább bővül a három kozmikus beavatással. De ezen felül is beavatás beavatást követ az egész világegyetemben. Örökké, újra meg újra, a Tejút egész területén.
