LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
1918 őszén a felbomlott Monarchia népei önálló államokat alakítottak. A német etnikumú tartományok lakói úgy érezhették, hogy – Karl Renner szociáldemokrata politikus szavaival -„egyik éjszakáról a másikra állam nélküli Ausztria az, ami néppé lettek”. 1918. október 21-én a Birodalmi Tanács német anyanyelvű megmaradt képviselői önmagukat „Német-Ausztria ideiglenes nemzetgyűlésévé” nyilvánították. Az új állam határvonalainak kijelölése során Clemenceau állítólagos kijelentése érvényesült: „Ausztria az, ami megmaradt”.
1920 után az államhatalom fő támaszát Béccsel szemben a katolikus vidék jelentette, a hivatali apparátusban a Keresztényszocialista Párté lett a vezető szerep. E párt és a kormány vezeti szívesen leszámoltak volna a„Vörös Bécs”-esel, amelynek élén szociáldemokrata városi kormányzat állt. A szociáldemokrata többségű városi vezetés számos szociális és népjóléti intézkedést foganatosított (munkáslakás-építés, közoktatás, közegészségügy fejlesztése). A„Vörös Bécs” a forradalom szimbóluma maradt. Az osztrák szociáldemokráciának nem volt forradalmi pártja, mégis minden ellensége – a francia forradalomból vett hasonlattal -,jakobinusokat vélt látni ott is, ahol a valóságban csak girondisták álltak”.
Amikor a forradalomtól való félelemre már valóban semmi ok sem volt, a tartományokban, különösen a kisvárosokban és a falvakban mind elkeseredettebbé vált a hangulat Bécs ellen. A fővárost gyűlöletesnek találták „parazita” lakossága miatt. A vidéken innen származtattak minden rosszat, ami csak a tulajdont és a biztonságot fenyegette. 1918-19-ben a belső társadalmi ellentétek és a nemzeti érdekösszeütközések félkatonai szervezetek létrejöttéhez vezettek. Jól felfegyverzett csapatok voltak ezek, kézi fegyverekkel, képzett tisztek vezetésével. Egyik oldalon a Heimwehr a marxizmus és a polgári demokrácia ellen erős, autokratikus államért, a másik oldalon a szociáldemokraták fegyveres szervezete, a Schutzbund, a munkások érdekeiért harcolt. 1927-ben Heimwehr-tagok munkásokat gyilkoltak meg. A bíróság felmentette a bűnösöket, ezért július közepén Bécsben általános sztrájk tört ki. A döbbenetes ítélet miatt felháborodott tüntető tömeg a fővárosban felgyújtotta az igazságügyi palotát és a keresztényszocialista lap szerkesztőségét. Ignaz Seipel, az „irgalom nélküli prelátus”, a keresztényszocialista párt erős embere úgy vélte, elérkezett az ideje, hogy pártja felhagyjon az alkotmányos módszerekkel, és szövetkezzék a Heimwehrrel a szocialista
munkásság végleges letörésére. A kétnapos egyenlőtlen küzdelemben a bécsi munkásság vereséget szenvedett.
