LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az appercepció teszi lehetővé, hogy ne csak valamely tartalomról alakíthassak ki világos képzetet, hanem arról is, hogy e tartalom az én tudatomban van adva. A leibnizi koncepció racionális magvát a tudatnak aktív, tevékeny erőként való értelmezése alkotta.
Bár Locke visszautasította az ideák velünk születettségére vonatkozó karteziánus álláspontot, abban a vonatkozásban egyetértett Descartes-tal, hogy a tudat „annak észrevevése, ami az ember saját elméjében megy végbe”. A tudatnak ez a felfogása lehetővé tette annak megértését, hogy az ember nemcsak az őt környező világot képes észlelni és elgondolni, hanem számot tud adni magának arról is, hogy ezek az észleletek és gondolatok őhozzá tartoznak. Az újszülött elméje üres tábla, amelyre az élet rajzolja fel a maga ábráit – az ismereteket. A tudás csak annyiban valóságos, amennyiben ideáink megfelelnek a dolgok realitásának. A belső tapasztalat, a reflexió azonban az a megfigyelés, amelynek az elme saját tevékenységét s ennek megjelenési módjait aláveti. Ily módon az elme mintha a tapasztalattól független, spontán erővel rendelkeznék. Más szavakkal: a külső tapasztalaton kívül a reflexió is ideák forrása.
Descartes dualizmusát Spinoza tette kritika tárgyává. Ő a természetet tekintette az egyetlen szubsztanciának, s ezáltal tagadta a tudat szubsztanciális jellegét. Az ember szellemi életét olyan terminusokkal jelölte, mint „szellem”, „lélek”, „ész”, „gondolkodás”, s a kiterjedéssel együtt a szubsztancia (a természet) attributumaként fogta fel. Ezért az individuális gondolkodás számára olyan minőségként jelent meg, amely természettől van adva az embernek: ,”…éppoly kevéssé áll hatalmunkban, hogy ép lelkünk, mint hogy ép testünk legyen”. Spinozánál nyer világos megfogalmazást az az elv, hogy az emberben maga a természet gondolkodik, s nem egy ezzel szemben álló, természetfeletti lény. A gondolkodást valamiképpen a természet öntudataként fogta fel. Ebben állt Spinoza monizmusa.
