A misztikusoknak egy új típusa kezd létrejönni. Ők a múlt idők misztikusaitól a világ eseményeire irányuló, gyakorlati érdeklődésük révén fognak különbözni, és hogy figyelmük nemcsak vallási és egyházi kérdésekre korlátozódik.
Mindenekelőtt nem elsősorban a saját, személyes fejlődésük fogja érdekelni őket, és rendelkezni fognak azzal a kiemelkedő képességgel, hogy minden hitvallásban, tehát nemcsak a sajátjukban fel tudják ismerni Istent, mint hajtóerőt. Szívük és fejük egyesülni fog, és nemcsak az intelligenciájuk lesz magasan fejlett, hanem az érzésviláguk és az intuíciójuk is.
Ezért mindazok, akik már magukban hordozzák a misztikus tudást, tudják, hogy Krisztus voltaképpen nem is térhet vissza, hiszen valójában sohasem hagyta el a Földet. Minden korban itt időzött a Földön, hogy felügyelje az emberiség szellemi sorsát. Sohasem hagyott el bennünket, hanem lelkének éteri testében, és védett visszavonultságban a Himalája hegyei között irányította a szellemi hierarchia tevékenységét. Együttműködött azokkal a tanítványaival és segítőivel, akik, akárcsak Ő maga, elkötelezték magukat a Föld közös szolgálatára. Tehát mindössze csak újból fog megjelenni.
Krisztus a tanítványán, Jézuson keresztül már 2000 évvel ezelőtt utalt erre az újbóli megjelenésére. Szem előtt tartotta az
eljövendő munkáját is, amelyet a Vízöntő korában el akar végezni, abban a jegyben, ahová a Nap a következő korszakban fog belépni. Tizenkét tanítványával erőteljes hatást keltő összejövetelt rendezett, amely már előre rámutatott arra a feladatra, amelyet 2000 évvel később, a Halak korszakának a lezárulása után akar elvégezni. „Megbízta a tanítványait, hogy menjenek be a városba. Ott találkozni fognak egy emberrel, aki egy korsó vizet visz, őt kell majd a legfelsőbb helyiségig követniük, és ott a közös vacsorát elkészíteniük, amelyen Ő is velük együtt részt fog venni. A tanítványok úgy tettek, ahogy mondta, és megtörtént az Utolsó Vacsora.”