LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Borneó. A Nagy-Sunda-szigetek legnagyobbika, a mangrove-erdők és fejvadászok földje. A dzsungelban még akadnak őslakók, akik fúvócsőből kilőtt mérgezett nyilakkal vadásznak, de sajnos elefántból, tigrisből, orrszarvúból mr egyre kevesebbet látni.
A híres utazó Xantus János még valóságos állatparadicsomot talált itt, és neki sikerült megnyernie a rettegett dajak fejvadászok rokonszenvét is. Nem úgy, mint szegény Witti Ferenc hajóskapitánynak, akit 1882-ben elfogtak és megöltek a vérszomjas bennszülöttek.
A sziget nagyobbik, déli része Indonéziához tartozik, egy egészen kicsi terület a Brunei Szultánságé (régen az egész az övé volt!), Malajzia pedig két északi tartományt, Sabah és Sarawak államot birtokolt.
Kota Kinabaluban, ahová érkezünk, a Dél-kínai-tennger partján, orchideafüzérrel fogadják a látogatót, és azt kívánják neki, érezze jól magát.
De vajon ki ne érezné jól magát a borneói estében, amely, bár ugyanolyan párás és meleg, mint a félszigeten volt, mégis enyhébb, mert szelesebb. Biztosan nem véletlenül nevezik a szigetet malájul így: Föld a szél alatt (De-Bawa Angin).
Ha elég sokáig élünk, talán elég szerencsések leszünk, hogy találkozzunk- mondjuk Malajziában. Jó lenne…
Látni a dzsungel színeit, a trópusi szigeteket, érezni a meleget, a maláj, indiai és kínai arcokból ránk ragyogó mosolyok melegét. A maláj mondással vigasztaljuk magunka, amikor elrepülünk Kota Kinabaluból. Mert amilyen jól éreztük magunkat, olyan nehéz – igen, nagyon nehéz otthagyni Borneót.
