LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Descartes volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a tudat problémájának kidolgozására az újkori filozófiában. Véleménye szerint a tudat téren kívüli szubsztancia, amely csak az tit szemlélő szubjektum számára adott, s amely megvalósítja a valóság megismerésének folyamatát. Descartes minden belsőleg tudatosítható pszichikus jelenséget gondolkodásként jellemzett és szembeállított az érzelmekkel. Arra törekedett, hogy a mechanikai alapelveket kiterjessze az organizmus életének magyarázatára
is. Ennek céljából bevezette a tudományba a reflex fogalmát, amely oly fontos szerepet lett hivatva játszani az idegtevékenység fiziológiájának modern elméletében.
Descartes a szenvedélyek tanulmányozását a vallásos morális képzetek és előítéletek teljes félretevésével igyekezett megközelíteni, azaz az anyagi természeti jelenségek tanulmányozásához hasonló módszerekkel. Ugyanakkor teljesen elválasztotta egymástól a lelket és a testet. Két szubsztancia létezését tételezte fel: az anyagét, mint kiterjedt (és nem gondolkodó) szubsztanciáét és a szellemét, mint gondolkodó (és nem kiterjedt) szubsztanciáét. E két szubsztanciát különböző attributumok határozzák meg, és független alapelvekként állnak szembe egymással.
Descartes kiélezett dualizmusából egyrészt a mechanikus materializmus avagy naturalizmus világosan kifejezett rendszerei jöttek létre, másrészt a szubjektivizmus, idealizmus avagy spiritualizmus rendszerei. Hobbestól kezdve a materialisták arra törekszenek, hogy a pszichikait a fizikaira, a szellemit az anyagira vezessék vissza, az idealisták viszont – különösen Berkeleynél figyelhető ez meg világosan – az anyagit igyekeznek a szellemire, a fizikait a pszichikaira redukálni.
A filozófia és a pszichológia számára azonban a léleknek és a testnek, a pszichikainak és a fizikainak a karteziánus rendszer által előfeltételezett szembeállításánál is nagyobb jelentőséggel bírt a pszichikus jelenségek Descartes által adott új értelmezése. Nála alakul ki először az a tudat-fogalom, amely a következő évszázadokban központi jelentőségre tesz szert, s amely gyökeresen különbözik a „lélek” („pszühé”) arisztotelészi fogalmától.
