LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Adam Smithnek A nemzetek gazdagsága című műve 1776-ban jelent meg. A kort meghatározó fiziokrata tanokkal szemben a keletkező új értékét a munkamegosztás és a munkaérték elméletében kereste. A gazdasági növekedés első apostolának Smith tekinthető. Rávilágít, hogy a termelékenység nagyban fokozható a munkamegosztás és a specializáció révén. Az „egyetemes jólét” kulcsát látta a munkamegosztásban. Az egyének önös érdekeiket követve teljesítenek szolgálatot más egyéneknek, vagyis cserébe saját munkatermékét vagy munkáját kínálja. Ennek eredményeképp alakul ki a munkamegosztás. A művének középpontjában a szabad kereskedelem gondolata áll. Felfigyelt a piaci rendszer szabályszerűségeire s a „láthatatlan kéz” metaforáját is megfogalmazta. Eszerint egy „láthatatlan kéz” osztja be a nemzet erőforrásait a bőségnek és szűkösségnek, valamint a keresletnek és kínálatnak megfelelően, s alakítja ki a „természetes árat”. Természetellenesnek tartotta az állam beavatkozását a gazdaságba.
A „laissez faire” elve szerint a gazdaság javát szolgálja minden ember cselekvése végső soron így nem szabad korlátozni ezt a cselekvést semmivel vagyis a gazdasági ügyekbe a kormányzatnak a lehető legkevésbé kellene beavatkozni. Smithnél a „laissez faire konkrétan
-a földek teljesen szabad adásvételét,
-a munkaerő mobilitását,
-a szabad külkereskedelmet
-és az ipar és a belkereskedelem állami szabályozásának megszüntetését jelentette.
Két fő tényezőtől tette függővé a társadalom szabadságát. Az egyik a munka termelékenysége, melyet a munkamegosztás határoz meg, a másik a termelőmunkával foglakozó lakosság része.
Smithnél kizárólag a munka az érték forrása. Egyenlő félként vesznek részt a partnerek a cserében. A munka ellenértéke a munkabér. A tőkésnek azért van profitja, mivel nagyobb értéket szerez a munkástól, mint a munkabér. Az áruértéket az érte kapható munka mennyisége határozza meg, nem pedig a benne levő munka mennyisége. Ezt nevezzük az azonos értékek cseréjének problémájának. Ezt Karl Marx oldja meg azzal, hogy szétválasztja a munka és a munkaerő fogalmát. Észrevette hogy az árcentrum (természetes árnak) a tőkés viszonyok közt megváltozik, viszont a munkaértékétől függetlennek gondolta. Ezzel szemben Marx kifejtette az érték változik át termelési árrá. A termelési ár nagysága magába foglalja az átlagprofitot, a változó tőkét és a termelés során felhasznált állandó tőkét.
A profit, munkavér és járadék teszi ki az évi társadalmi terméket. Nyers és tiszta jövedelemre osztja a társadalmi összjövedelmet, ezekből közvetlen fogyasztásra csak a tiszta jövedelmet használják a tőkések. Mindent összevetve nem alkalmas egyéni fogyasztásra a társadalmi termék egy része, azonban jövedelemhez juttat.
