Egy-két éves gyerekeknél az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt mutatja, hogy a tárgyakat, égitesteket vagy az időjárási jelenséget valahogy úgy érzékeli, miként mi a személyeket. Minél kisebb a gyerek, annál inkább egységben érzi magát a környezetével, annál kevésbé rendelkezik éntudattal, és bármit, amit fenyegetőnek gondol, azonnal saját magára vonatkoztatja. A kisbabák, akik még nem képesek gondolatok megfogalmazására, az erős hangoktól, fényektől, széltől is összerezzennek. Azok a gyerekek akik már tudnak beszélni ez utóbbi „veszélyt” úgy fogalmazza meg magában, hogy attól tart, magával ragadja az erős légáramlás. A bontakozó értelmű gyerek, miután megérti, hogy a fürdőkádból a lefolyón át tűnt el a víz, egy nap rettegni kezd, hogy a vízzel együtt ő maga is eltűnik a lyukban. Ez a felnőtt számára teljesen irreális, minden valóságalapot mellőző fikció. A kétéves gyerek nézőpontjából, az ő gondolkodásmódja szerint viszont logikus a következtetés: ami a víz lefolyása kapcsán elegendő magyarázat, az ok lehet az ő „eltűnéséhez” is.
További jellegzetessége ennek az életkornak, hogy a gyermek nem képes előre gondolkozni, elképzelni a jövőt. Ezért azt hiszi, hogy ami bekövetkezett, az visszafordíthatatlan. Ha bármilyen kellemetlenség, félelemre okot adó változás történik vele, ezt örök érvényűnek hiszi, és ennek megfelelő mértékű a rajta elhatalmasodott félelem vagy akár rettegés. Ha a kisgyerek beteg, hiába vigasztaljuk azzal, hogy hamarosan jobban lesz. Ha a szülők vagy a kedvenc játékszer egyszer csak eltűnik a szeme elől, ezt végérvényes elválásnak vagy elválasztásnak éli meg. Ennek a kisgyerekkori tulajdonságnak a következménye az, hogy a halált, még ha egy közeli személy elvesztéséről van szó, sem éli meg „komolyabb” dolognak, mint a mama pár napos elutazását. A gyerek ugyanis nem tud különbséget tenni aközött, hogy valaki most nem áll a rendelkezésére, vagy soha többet nem tér vissza.
Címkékéletkor elválás gyerekek
Ezt mindenképpen olvasd el!
Hogyan szoptassuk babáinkat?
Kisgyermekünk szoptatása egy nagyon csodálatos dolog, az élet egyik legtermészetesebb tevékenysége. Az anyatej pontosan megfelel …