LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Hegel szerint az „Én” az egyént jelöli, jelentése azonban nem egyedi, személyes, nem csupán egyetlen, egyedüli „Én”-re vonatkozik. Ellenkezőleg, ez egy általános formula, amely kifejezi mindazon létezők struktúráját, akik személyiségek, szubjektumok. Ebbe az általános formulába helyettesítjük be a különös értékeket. Minden konkrét, egyedi individuum az általános „Én” képletének egy különös értéke. Az egyes „Én”-t (az adott szubjektum „Én”-jét) a többi „Én”-hez való viszonyán keresztül határozhatjuk meg. Az „Én” Hegel szerint nem más, mint a szellem. „A szellem minden ténykedése ennélfogva csak önmagának megragadása, s minden igazi tudomány célja az, hogy a szellem mindenben, ami az égen és a földön van, önmagát ismerje meg.” Ez az objektív idealizmus álláspontja az öntudat természetére vonatkozólag.
A marxista filozófiai és pszichológiai irodalomban mind ez ideig nem tették külön vizsgálat tárgyává az „Én” problémáját. Az „Én” terminusát sem alkalmazzák egyértelműen – hol a személyiség, hol kizárólag a tudat és öntudat jelentésében használják.
Különösen bonyolult feladatot jelent annak a végiggondolása, hogy milyen kölcsönviszony áll fenn a különböző pszichikus folyamatok (például érzékelés, képzelet, érzelmek, gondolkodás) és az „Én” között. Vajon azonosíthatjuk-e az „Én”-t a pszichikus jelenségek összességével, vagy pedig úgy kell felfognunk, mint a szabályozás és integráció legfelső szellemi princípiumát, amely mintegy az egyes pszichikus jelenségek felett áll? Vagy talán egy magasabb szintű dinamikai rendszer ez, melynek minden tudatosan végbemenő lelki folyamat az elemét alkotja? Ha az „Én” nem más, mint saját érzeteim, gondolataim, érzelmeim összessége, akkor ki szabályozza és ellenőrzi ezeket, ki az, aki elfojtja vagy konvertálja őket stb.? Mi több, az emberi „Én” egyet gondolhat és mást tehet. Az „Én” erővel és hatalommal rendelkezik.
