LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az esküvő a legfontosabb ünnepek közé tartozik, mely több ezer éves múltra tekint vissza. Rengeteg babona, szokás, hagyomány kapcsolódik hozzá, amelyek közül sok fennmaradt a mai napig és szerves részét képezi a menyegzői szertartásoknak, sok viszont feledésbe merült a századok során. Egyik ilyen elmaradhatatlan „kelléke” volt a régi magyar esküvőknek a lakodalmas kalács készítése, amit gyümölcsökkel, mézeskaláccsal, különféle virágokkal és zöld ágakkal díszítettek fel. Hatalmas kalácsot kellett sütni, hiszen ebből minden meghívott kapott, sőt még a távol maradó rokonok, és a kíváncsiskodó hívatlan vendégek is kaptak. A zöld ágaknak más szerepük is volt, ugyanis ezekből kaput készítettek, távol tartva ezzel a rontást, és jelképezve a termékenységet. A mai esküvőkön már szintén nem találkozni vele, de régebben a vacsorákról nem hiányozhatott a tejbekása fogyasztása, és ennek kapcsán pénz gyűjtése a násznépet vendégül látó gazdaasszonynak, aki a „kásatánc” elmondása szerint a főzés közben megégette a kezét – ennek bizonyítékaként egyik kezét bekötve, fájdalmasan kiáltozva járkál körbe a násznép között, akik összeadják a pénzt a gyógyuláshoz. De a korán távozó vendégekről is gondoskodtak a legkitartóbbak. Hajnalban a még mindig fáradhatatlan vendégek igyekeztek felverni a már otthonaikban pihenő társakat, nagy lármát csaptak, illetve jelmezekbe öltözve (hogy kilétük nehogy kiderüljön) próbálták rábírni őket a további ünneplésre. Nem maradhatott el továbbá egy, az előzőekhez képest emelkedettebb ceremónia, a nász ünnepélyes befejezéseként az esküvőt követő vasárnap az ifjú pár elment a templomba, ahol az ifjú asszony elfoglalta azt a helyet, ami a továbbiakban a házasság révén megillette. Ez asszonyavatás, illetve székfoglalás néven vonult be a köztudatba.
