A farkos kétéltűek a szárazföldi gerincesek legősibb képviselői. Egyfajta átmenetet jelentenek a vízi és a szárazföldi életmód között. Mozgásuk lassú, a talajon még mindig „kígyózva”, hullámzó testtel haladnak. Hosszúkás, henger alakú vagy oldalról kissé lapított testüket kicsiny, viszonylag gyenge lábak hordozzák. A törzs hosszú farokban végződik, amely e csoportot egyértelműen elkülöníti a farkatlan békáktól. Emiatt latinul Caudatának (cauda = farok) is hívják őket.
A hüllőkkel szemben, a szintén mászva haladó farkos kétéltűek bőre pikkely nélküli és többnyire nedves, puha, ezért nem nyújt hatékony védelmet a vízveszteséggel szemben. Tevékenységüket így kénytelenek a vízközeli vagy nyirkos területekre, illetve a magas páratartalmú időszakokra korlátozni.
A csoporton belül megkülönböztetünk szalamandrákat és gőtéket, ezen elnevezések azonban nem fednek pontos rendszertani kategóriákat. A legfontosabb család a Salamandridae, amelytől a két másik, Európában is előforduló család számos eltérést mutat. Ezek a tüdőtlen szalamandrák (Plethodontidae) és a barlangi vak-gőte, amelynek családjába (Proteidae) még négy amerikai faj tartozik. A barlangi vakgőte különleges, erősen specializálódott faj, lárvakori tulajdonságainak nagy részét megtartva szaporodik.
A tüdőtlen szalamandrákat a tüdő hiánya különbözteti meg a valódi szalamandráktól és gőtéktől, amelyeknek egyszerű, kamrákra osztott tüdejük van. Oxigénigényüket tehát csakbőrlégzéssel fedezik. A két európai faj főként barlangokban él, és a valódi szalamandráknál sokkal ügyesebben mászik.
A nőstények bizonyos mértékig felügyelnek a petékre, amelyekből az utódok esetenként csak egy év után kelnek ki.
Címkékfarkos kétéltűek hüllő Plethodontidae Proteidae Salamandridae vakgőte
Ezt mindenképpen olvasd el!
Harapós teknős, az aligátor teknős
Az aligátor teknős az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén és Közép-Amerikában honos. Szereti a lassúbb …