LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A farkos kétéltűek a szárazföldi gerincesek legősibb képviselői. Egyfajta átmenetet jelentenek a vízi és a szárazföldi életmód között. Mozgásuk lassú, a talajon még mindig „kígyózva”, hullámzó testtel haladnak. Hosszúkás, henger alakú vagy oldalról kissé lapított testüket kicsiny, viszonylag gyenge lábak hordozzák. A törzs hosszú farokban végződik, amely e csoportot egyértelműen elkülöníti a farkatlan békáktól. Emiatt latinul Caudatának (cauda = farok) is hívják őket.
A hüllőkkel szemben, a szintén mászva haladó farkos kétéltűek bőre pikkely nélküli és többnyire nedves, puha, ezért nem nyújt hatékony védelmet a vízveszteséggel szemben. Tevékenységüket így kénytelenek a vízközeli vagy nyirkos területekre, illetve a magas páratartalmú időszakokra korlátozni.
A csoporton belül megkülönböztetünk szalamandrákat és gőtéket, ezen elnevezések azonban nem fednek pontos rendszertani kategóriákat. A legfontosabb család a Salamandridae, amelytől a két másik, Európában is előforduló család számos eltérést mutat. Ezek a tüdőtlen szalamandrák (Plethodontidae) és a barlangi vak-gőte, amelynek családjába (Proteidae) még négy amerikai faj tartozik. A barlangi vakgőte különleges, erősen specializálódott faj, lárvakori tulajdonságainak nagy részét megtartva szaporodik.
A tüdőtlen szalamandrákat a tüdő hiánya különbözteti meg a valódi szalamandráktól és gőtéktől, amelyeknek egyszerű, kamrákra osztott tüdejük van. Oxigénigényüket tehát csakbőrlégzéssel fedezik. A két európai faj főként barlangokban él, és a valódi szalamandráknál sokkal ügyesebben mászik.
A nőstények bizonyos mértékig felügyelnek a petékre, amelyekből az utódok esetenként csak egy év után kelnek ki.
