LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A 19. század első két évtizedében a klasszicizmus a meghatározó stílus a festészetben. A korszak legnépszerűbb műfaja a portré lett. Az emberről alkotott kép felvilágosodásra jellemző megváltozása érzékelhető a kor portréin, hiszen a barokk nemesi portréfestészetével szemben kevésbé fontos már a gazdagság és az előkelőség kellékeinek felvonultatása a vásznon. A hangsúly inkább a személyiség fő jellemvonásaira került. A portrékon sokszor megjelentek a szellemi életre utaló tárgyak, például a könyvek.
Kazinczy nemcsak a nyelvújítás legfőbb harcosa volt, hanem azon is sokat munkálkodott, hogy a hazai portréfestészet a nemzeti kultúra részévé váljon. Egyik fő törekvése volt egy jövőbeni nemzeti arcképcsarnok létrehozatala.
1800 körül egy új festészeti stílus is megjelent Magyarországon; a tájkép.
A tájfestészet Kazinczy számára elsősorban történeti tájábrázolás volt.
Kazinczy kultúraszervező tevékenységét széphalmi birtokáról levelezéssel intézte. A reformkorban a klasszicista stílusban kiépülő Pest vált szellemi központtá, de Kazinczy ekkorra már elvesztette szellemi vezető szerepét. Pesten adták ki a legtöbb újságot, itt működtek a könyvkiadók, és nyílt meg a Nemzeti Színház és az Akadémia.
A reformkori szellemi pezsgés leginkább az irodalom területén mutatkozott meg. A 18. század végén alkotó Csokonai, Berzsenyi , Kisfaludy még vidéki birtokukon alkottak és tevékenységükhöz mecénásokra volt szükségük. Az új korszak költői és író már pesti értelmiségiek voltak, és az irodalom olyan hivatást jelentett számukra, melyből már képesek voltak fenntartani magukat.
A portrén kívül a másik jelentős festészeti téma a népi életkép volt. Barabás Miklós festészeti munkássága ezen a területen is maradandó, ennek legjobb példája, hogy az Akadémia tagjává is megválasztották. A népi életképek megfestése jó példája annak, hogyan alakult a reformkorban a néphez való viszonyulás, hogyan értékelődött az át.
