A fogas süllő feje nyújtott; oldalról tekintve a homloka majdnem egyenes vonalban lejt; a száj mélyen behasított, zuga legalább a szem közepe alá ér, a hátúszók és a farok úszó sugárközei pettyesek; az egész hal első ránézésre kékes-ólomszínű. Teste a csapó sügéréhez képest sokkal nyúltabb és kevésbé lapított, farka is aránylag erősebb, farok úszója terjedelmesebb. A test érdes tapintású és a fej kivételével apró, fésűs, jól odaforrott pikkelyekből álló „páncéllal” van borítva. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ragadozó fogak is találhatók. A test háti része a legtetején zöldesszürke, a has felé ezüstösbe húzó, bizonyos ólmos árnyalattal; az oldalakon sötétebb, homályos foltok vehetők észre, amelyek néhol elmosódva, pásztásan tömörülnek; a pofák barnával márványozottak. A két hátsó úszó szürke, sugárközeit sötét foltok tarkítják, néha a farok úszó sugárközeit is; a többi úszó sárgás. Ívása március, április, május hónapokban zajlik. Fogása főként a Balatonban történik, melynek a fogas süllő a főhala. A fogas süllő igazi ragadozó hal, amely a folyókban mindenre ráveti magát, amit csak legyőzhet; még a saját faját sem kíméli meg, elnyeli az apróbb vízi vadakat, a vízi patkányt, szóval mindent, ami él és mozog. Rendkívül sebes és ügyes úszó. Éppen a táplálékban való telhetetlensége hozza magával, hogy a folyóban élőnek a húsa nem olyan tiszta ízű, mint a Balaton főhaláé, mely túlnyomóan küszfajokkal táplálkozik. A Balaton fogas süllője rendszerint seregben jár. A táplálék bősége okozza azt, hogy a balatoni hal a folyóbelinél hasasabb, nagyobb. Nálunk a 85-90 centiméteres hosszúsága mellett, körülbelül a 10 kilogrammos súlyt is elérheti. Húsa fehér, pompásan foszló, elsőrendű. Megjegyzendő, hogy az a nagy mennyiségű „fogas”, amelyet Bécsben, Budapesten és a közlekedési útvonalak terjedésével, távolabbi helyeken is fogyasztanak, azok csak igen kis részben balatoni süllők; inkább aldunai eredetűek.