LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Pálcikának születtem. Kimondani vicces, megélni kínos volt. Egész gyerekkorom azzal a gyötrelmes és csaknem hiábavaló küzdelemmel töltöttem, hogy vastagabbnak tűnjek. Evéssel nem próbálkoztam- ebben nagyon rossz voltam. Kamasz koromban kezdett a dolog még kellemetlenebbé válni- főleg pszihológiai értelemben-, mert ” meg kellett volna élnem a nőiességem”, csak az nem volt nekem. Az első jó élmények e téren egyetemista koromban értek, amikor csupa fogyókúrázós szobatársakkal hozott össze a sors. Amikor én hízni szerettem akartam, ők párás tekintettel vezekeltek minden harapás almáért… és irigyeltek engem. Ekkor tudatosult bennem, hogy enni jó. A szalonna lett a kedvencem, a jó sok szalonna, jó sok kenyérrel. Tonnaszám ettem büntetlenül ! Azt hittem ez a boldog állapot egy életre szól. Tévedtem…
Az első rémítő felismerés akkor tört rám, amikor a legidősebb gyermekem születése után pár hónappal felfedeztem a tokámat. Meg a redőket hátul a nyakamon. Meg mindenhol….
Amikor odáig jutottam, hogy a fürdőkád szorító fogságából is csak háromszori visszacuppanás után szabadultam, eldöntöttem hogy megállítom a folyamatot. A legradikálisabb eszközhöz folyamodtam. Elővettem egy lánykori farmernadrágot, és hanyatt fekve reggel magamra rángattam, este lerángattam magamról. Ennél egészségtelenebb dolgot ki sem találhattam volna, de a hatás nem maradt el, mert visszafogytam . Csak a hasam fájt néha. Vagyis sokszor… De ha az ember fiatal, sok mindent kibír…
Senkinek nem kívánok, ilyen sikeres fogyást! A rám rakódott zsírpárnáktól felnőttes gondolkodással, megfontolt diétával igyekeztem megszabadulni. De csak részben sikerült. Talán tornáznom kellett volna , lehet, hogy még most sincs késő. Csak valahogy nincs rá időm. Vagy kedvem? Lusta lennék? Nem! … De!… Nem tudom… Minden esetre optikai fortélyokhoz folyamodom, sötétedik a ruhatáram és természetesen nem veszek fel has-pólót.Szalonna és kenyér helyett puffasztott rizsszeletet rágcsálok, tonnaszám. Bárhogy igyekszem, rakódnak a kilók ide is, oda is. De ha az ember már nem fiatal, ez törvényszerű. Vagy mégsem?
Eszem is fogyózom is egyszerre meg felváltva. De nagyon óvatos lettem. Amikor tizenkét éves kislányom rémülten elém állt, és pocakján felcsippentett vézna bőrkével az ujjai közt elsziszegte, hogy „fú, de dagadt vagyok ” hirtelen ráébredtem szülői felelősségemre. Persze tegyük ezt vigyázva, nehogy a fogyasztói kultúránkban élő gyermekeink a tv és a számítógép előtt ücsörögve egészségtelen műkajákon hízzanak puha malaccá…
Lehet jó példát kéne mutatnunk valahogy, okosan… Próbáljam meg én is? Holnap? Ma!
