Gondolatok nélkül a jelenben

A mai kor embere folyton rohan. Alig kel fel reggel, és már fényévekkel előre jár. Agyában végigpörgeti, mi lesz, ha beér a munkahelyére, s a kollégája, kolléganője megint piszkálódó megjegyzést tesz rá. Vagy mitől borul ki aznap a főnök. De agyalhat azon is, mi lesz a gyerek szülői értekezletén, vagy hogy viszi-e valamire az a büdös kölke, ha tanulás helyett állandóan a neten lóg. Egyszóval: teljesen lefárad már azelőtt lelkileg, hogy kitenné a lábát a lakásból.

Következmény?
Minden valószínűség szerint egy ingerült, védekező állapot. Mely hasonló beállítottságot, bánásmódot vonz. Vagyis a főnök „élőben” is pont olyan kukacoskodó lehet, mint a képzeletünkben, és az undok kolléganő sem változik hirtelen kezesbáránnyá. Amikor a jövő miatt szorongunk, nem vagyunk a jelenben. Amikor a múlt eseményeit idézzük elménk vetítővásznára, szintén nem a jelenben tartózkodunk. Vagyis: a szó igazi, legnemesebb értelmében azokban a pillanatokban valójában NEM IS LÉTEZÜNK.
Mit jelent a meditáció? Gondolatnélküliséget. Amikor megpróbálunk kicsit lelassulni, megérezni a körülöttünk lévő világot. Ez történhet úgy, hogy veszünk néhány mély lélegzetet, de úgy is, hogy egyszerűen csak ülünk kedvenc karosszékünkben és tudatosítjuk magunkban, ami épp adott pillanatban történik. Bár behunyt szemmel ülünk, mégis pontosan érzékeljük, hogy egy autó az utcán dudál, a szomszéd néni kutyája megint dühös ugatásba kezdett, vagy épp a játszótérről hazatérő gyerekek pattogtatják a labdát. De mindez most nem is zavaró, hiszen lecsendesült, lelassult állapotban vagyunk, a nyugalom szigetén.