LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A Hasonmásban végig azt sulykolják belénk, hogy a nyilvánvaló előnyök ellenére – nincsenek gyilkosságok, ritkán halnak meg az emberek balesetben, egy átlagrendőr vagy FBI ügynök sincs igazi veszélyben -, valami nem kóser ezzel a társadalommal. A szánkba van rágva, hogy ez így nincs rendben, valójában hihetetlen káros az egész szituáció a társadalomra. A nagy szájbarágás közben viszont egy valamit felejtenek el a készítők: hogy be kéne mutatni, miért is káros ez az egész. Felvillanások vannak – mint a szőke, nagymellű, kék szemű, hájas, kövér disznó, vagy épp egy házibuli, ahol a résztvevők drogok helyett azzal szórakoztatják magukat, hogy áramot vezetnek a robot testükbe. Sajnos maguk a karakterek is kétdimenziósak. Tom Greer amolyan szokásosan Bruce Willis-esen szenvedős, akár magára is tetováltathatná, hogy “Szar az élet”. Értem én, hogy elrontja az ember életét, ha meghal a gyereke, csak ezt akár lehet hihetően is ábrázolni – itt inkább bemondásra kell elhinnünk a dolgot. És pont ez a tény az, ami nem magyarázza meg a hasonmás-ellenességét a figurának: ha a fia olyan balesetben halt meg, amit amúgy túlélt volna, ha előbb találják fel a technológiát, neki épp támogatnia kellene ezt a dolgot. Főleg, ha számításba vesszük, hogy ő egy FBI ügynök, és a robot testében túlél egy igen kemény akciót. El tudok képzelni olyan karaktert, aki ennek ellenére nem támogatja ezt az egész ügyet, csak akkor legyen hitelesen megmagyarázva a dolog. A sztori hátterében álló ellenség szintén ugyanennyire jól van kidolgozva a fő gonosz vagy pedig legyenek nagyon-nagyon pengén kitalálva a motivációi. Ha nem egyszerű, de nincs jól kitalálva, akkor bicegőssé válik a dolog. Pont a fentiek miatt a Surrogates nem lehet könnyed nyári szórakozás. Viszont legalább a krimi rész élvezhető: ha nem is ez a világ legösszetettebb sztorija, de legalább vannak benne fordulatok és meglepetések. Erről meg inkább nem lövök le poénokat. A film végeredményben annyira nem rossz, mint amilyennek a fenti sorok leírták – tökéletesen beleillik a “moziban egyszer nézhető”-kategóriába, és amikor leadja egy kereskedelmi tévé pár év múlva, akkor is meg lehet majd nézni. A Hasonmás azonban pont olyan, mint a robottestek: a felszínen szépek, csinosak ugyan, de nem igaziak… hiányzik belőlük az élet.
