LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Bár a házasság a klasszikus kapitalizmusban az ún. viktoriánus korban nem volt éppen „leányálom”, mégis eszményi életformának tűnt, s a fiatalokba korán beleplántálták a törekvést a házasságra. Ehhez nem volt szükség különösebb nevelői erőfeszítésre: a fiatalok maguk is észrevették, hogy házasodásra kell törekedniük. Egyrészt, mert a házasság önmagában is bizonyos társadalmi státust, rangot jelentett, másrészt mert csak ennek révén biztosíthatták egyes szükségleteik kielégítését.
Ami az első tényezőt illeti: a polgári korszakban ugyan jogilag már mindenki házasodhatott (egy bizonyos életkoron túl), de a gyakorlatban még mindig volt – csaknem napjainkig, bár csökkenő tendenciával – némi privilégium- (kiváltság-) jellege a házasságnak. Vagyis nem minden felnőtt számára volt lehetőség a házasságkötésre, mert sokan nem tudták biztosítani a megélhetéshez, gyermekneveléshez szükséges anyagiakat. Becslések szerint a múlt század elején a nemileg érett népességnek csak kb. a fele volt házas Nyugat-Európában. Egy 1870-es adat szerint a svájci Luzernben az 50 éves nők 40%-a még nem kötött házasságot. A magyar szegényparaszti és hasonló helyzetű rétegekben általános volt, hogy csak a legidősebb fiú vagy lány házasodását tudták anyagilag valahogy biztosítani. A többieknek maguknak kellett gondoskodniuk mindenről. Csaknem minden rétegre jellemző volt a viszonylag késői házasodás. – a férfiak 25-30, a nők 22-26 éves korukra tudták előteremteni a házasság anyagi fedezetét. Addig el kellett tűrniük szüleik gyámságát, és sok lemondásban volt részük. Nem csoda, hogy törekedtek a házasságra.
