LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
„A pszichológia hosszú múltra tekinthet vissza, története azonban meglehetősen rövid” – állapította meg egy tudós. Való igaz, a pszichológiát csak mintegy száz éve nevezhetjük tudománynak, amióta Wilhelm Vundt Németországban felállította pszichológiai laboratóriumát. Az agy és a viselkedés iránti érdeklődés azonban legalább olyan régi keletű, mint az első írásos emlékek.
A pszichológiát foglalkoztató nagy kérdések többségének gyökerei az ókori görögök világában fedezhetők fel. Homérosz csaknem 3000 éve csodálkozott cl az emberi személyiség sokféleségén: Van, kinek isten a harcierényt nyújtotta sajátul; / van, kinek épp táncot, másoknak a dalt meg a lantol, I s van, kinek oly okos elmét tesz kebelébe a dörgő ! Zeusz, hogy igen sok nép veszi aztán annak a hasznát” (Devecseri Gábor fordítása).
Arisztotelész katarzisról alkotott felfogása pszichoterápiai elmélet is volt. Az ókori filozófus megállapítása szerint a tragédiák megtekintése az emberekben félelmet kelt és szánalmat ébreszt, s ezzel megtisztítja elméjüket a negatív érzelmektől. A drámaíró Aiszkhülosz is hasonló következtetésre jutott: „a szó a beteg elme orvosa”. Jó kétezer évvel később Sigrnund Freud bécsi orvos az ógörög drámákat is segítségül hívta, hogy velük illusztrálja a tudattalanra vonatkozó tanait, s a szót – a pszichoanalízis során megszólaltatott beteg szavait – az elmezavarok
gyógyításának alapjává lenne. Az orvostudomány atyjának nevezett Hippokratész igen korszerű nézeteket vallott, amikor azt hangoztatta, hogy az elmebetegségek természetes okokra vezethetők vissza, s hogy az érzelmek és gondolatok központja az agyban található. Arisztotelész szerint az emberi psziché a test része, s a gondolkodásra és a morális választásra való képességünk úgy fejlődik, ahogyan az agy egyre több adatot dolgoz fel.
