LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Mennyire könnyen fogadjuk el irányadónak a már ismert igazságokat, és közben elfelejtjük, hogy az igazságnak nemcsak különböző síkjai vannak, hanem időről időre, a mindenkori megértésünknek megfelelően, új formában is kell megjelennie.
Minden ember a saját gondolat- és képzeletvilágának a rabja, mert ennek a segítségével építünk fel olyan barikádokat, amelyek kizárják mindazt, ami nem áll összhangban a gondolkodásmódunkkal. Mindegy, hogy a logikai szükségszerűségek, az érzelmek vagy egy belső megérzés vezérlik-e a gondolatainkat, mindig csak részigazságokban gondolkodunk.
Amikor viszont elérkezik az idő, és kitágulnak a belső dimenzióink, tehát amikor az érzékelésünk kész arra, hogy a fizikai síkról kiterjedjen a lélek, sőt, akár a szellem síkjára is, akkor az, amit felismerünk, fokról fokra új igazságokhoz fog vezetni bennünket. Az igazságaink már akkor is megváltoznak, amikor beengedjük a gondolatainkba az életnek egy nagyobb dimenzióját, valamint az idő és a tér nagyobb távlatait. Amikor megengedjük magunknak, hogy abban is higgyünk, amit az annyira korlátozott érzékelési képességű szemünkkel nem láthatunk, mert egyre inkább megbízunk abban a belső hangban, amely gondolatokat és érzelmeket közvetít nekünk, már akkor is, amikor voltaképpen még nem is tudjuk igazán megérteni őket.
Miért jelent akkora fáradságot, hogy odafigyeljünk ezekre a belső impulzusokra? Miért félünk attól, hogy megváltoztassuk az „igazságainkat”, és miért tartunk továbbra is ki amellett, ami belsőleg már nem igaz számunkra? Örökölt, kollektív igazságok világában élünk, amelyek már nem egyeztethetők össze az egyéni lépéseinkkel.
