LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A szerelmi kapcsolatban a párok szabályokat állítanak fel. Kimondottakat és kimondatlanokat. Ugye nem csalsz meg?,
a fogkrémes tubust a végénél kell nyomni!
– sokféle szabály van, amit kimondunk és sok, amit nem. Ezek arra valók, hogy elhatároljuk magunkat a külvilággal szemben. Ezek a mi szabályaink, ezeket mi alkottuk, ezek a mi normatíváink, a miénk. Ezzel definiálja magát a kapcsolat, hogy ők külön állnak a világtól. Ez a különválás olyan jelentős, hogy egy csoportszervezetben nem is szeretik az összetartozó párokat, házaspárokat, hiszen saját belső szabályaiknak akarnak elsősorban megfelelni, nem fogják mindenben követni a csoportnormákat. Ezért a munkahelynek nem előnyös, ha együtt dolgoznak ezek a párok, jobb, ha külön, más szervezetben. De a saját szabályok arra is jók, hogy a kontrollt biztosítsák a partnerkapcsolatban lévőknek.
Amíg ezeket a szabályokat betartják, a kapcsolat kontroll alatt van, ha azonban ezeket a szabályokat megszegik, azonnal felébred a gyanú, hogy miért? Meg akar sérteni, meg akar bántani, ki akar lépni a kapcsolatból stb.? Az ember ösztönösen gyanakvó, állati valónkból, ösztöneinkből örököltük, onnan jön elő, hogy az első gondolatunk mindig a paranoiditás, mindig a gyanakvás.
Gondoljunk csak bele, ha belépünk munkahelyünkre, mondjuk egy laborba, ott ül nekünk háttal valaki, köszönünk, ő nem köszön vissza, mert belemerült a munkájába, a gondolataiba, de bennünk végigfut egy csomó kérdés: Faragatlan, megbolondult, haragszik, utál…? Másodszor már sértett hangon köszönünk. Az ember mindig a gyanakvásból indul ki. (Ez tett minket sikeres csúcsragadozóvá.)
