LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A regény 1951-ben született, egy 16 éves fiú, Holden Caulfield egy hetét meséli el. A könyv egyes szám első személyben íródott, így nekünk, olvasóknak olyan érzésünk van, mintha egy titkos naplóba nyernénk bepillantást. Holdent épp most rúgták ki a negyedik középiskolából, de mielőtt hazamenne, még eltölt néhány napot New Yorkban. Az ’50-es, ’60-as évek Amerikájában járunk, mindenki jólétben él, de Holden mégsem találja helyét a világban. Egyik szállodából a másikba megy, közben bárokban szórja a pénzét, mégsem tud nyugodtan aludni, mégis valami hajtja előre. A problémája azonban az, hogy nem tudja mi. Nem tudja, hogy mit akar, azonban azt tudja, hogy mit nem. Nem akarja az amerikai álmot: nem akarja szülei életét, nem akar minden reggel öltönyt húzni, bemenni az irodába, hogy egy tökéletesen értelmetlen nap után hazamenjen, lehajtson egy pohár whiskey-t aztán aludni menjen, ugyanis jól tudja, hogy másnap kezdődne minden elölről. Szülei, tanárai nem értik, nem is próbálják megérteni őt. Szerintük aki tanul, annak van jövője, nem is próbálják más oldalról megközelíteni a problémát. Holden direkt bukik meg újra és újra, ugyanis semmilyen jövőképe nincs. Kortársai közt sem talál senkit, akivel megbeszélhetné a problémákat, ugyanis mindenki a saját kis világában él, elbeszélnek egymás mellett. Pedig mindannyian ugyanazokkal a félelmekkel küzdenek. Holdennek egyedül tízéves kishúga, Phoebe jelent mentsvárat, vele beszélget egyedül szívesen. A gyermeki lélekben találja meg azt a nyitottságot, ártatlanságot, amivel megmenekülhet az élet elől. Végül egy ideggyógyintézetben találja magát, onnan meséli el történetét. A könyv tökéletesen példázza, hogy a társadalomba való beilleszkedés közel sem jelent erkölcsi kiteljesedést. Számos olyan gondolatot tartalmaz, amelyen érdemes elgondolkoznunk, hiszen napjainkban is aktuálisak.
