LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A játék nem csupán örömforrás, hanem fontos oktató-nevelő funkciója is van, melyet már az ókorban felismertek. Platón és Arisztotelész görög filozófusok úgy gondolták, a játék funkciója, hogy a gyermek előre gyakorolja azokat a tevékenységeket, amelyekre felnőtt korában szüksége lesz. Platón kiemelte a szabályjáték fontosságát, hiszen ezek által lehet törvénytisztelő embereket nevelni. Comenius a tétlenség elkerülésének módját látta a játékban. Rousseau a szabadság fontosságát emelte ki, azt tanítja, hogy hagyjuk, hogy a gyermek érezze a szabadságot a mozdulataiban, ne vonjuk meg tőle a mozgást.
Az első játékelméletek a 19. században jelentek meg. A játék az állatvilágban is megfigyelhető viselkedés, eszerint valamilyen biológiai funkciót kell betöltenie. Így a klasszikus játékelméletek ezt a biológiai funkciót helyezték előtérbe és hangsúlyozták, hogy a játék nem felesleges időtöltés. Azonban ezek az elméletek csak részigazságokat mondanak el a játékról.
Nézzük ezeket a biológiai magyarázatokat! Van egy hagyományos magyarázat, mely már a 17. században is megjelent, s amely a munkát és a játékot állítja szembe egymással. E szerint a játék kikapcsolódás. Valóban lehet a játéknak ilyen oka is, de nem általánosíthatunk ilyen szinten. Azonban ez a magyarázat későbbi játékelméletekben is megjelenik, például Lazarus „üdülés-elmélet”-ében: a játék felfrissülést nyújt a résztvevőknek. Spencer szerint a játék „szelep”, mely a fölösleges energia levezetésére szolgál. Ez az „energiafölösleg-elmélet”. Gross elmélete szerint a játék gyakorlás, mely felkészíti az egyedet az életre, ily módon a tapasztalatszerzés egy módja. De nemcsak gyerekek játszanak el a felnőttvilágból ellesett helyzeteket, az állatvilágban a játék a gyakran vérre menő szituációk leképezése lehet abból az okból, hogy az jártasságot és megoldási alternatívákat biztosítson később az adott szituációban. Ez az elmélet sem állja meg önállóan a helyét, hiszen felmerül a kérdés, hogy mi történik azzal, aki nem gyakorol gyermekkorában, illetve hogy a felnőttek miért játszanak, hiszen nekik már nincs szükségük gyakorlásra.
Filozófiai magyarázatok között találhatjuk Huizinga elméletét. Szerinte a játék univerzális jelenség és régebbi, mint a kultúra, a művészetek, a vallás, a tudományok mozgatórugója. A játék értelme és tartalma önmagában van, önálló entitás, maga a szabadság.
Mead antropológiai magyarázatot ad. A gyermek játékában hasonmásokat, képzeletbeli játszótársakat teremt, akárcsak a primitív népek a mítoszokban és rítusokban. Átveszi azok szerepét, akiktől függ, akik hatással vannak rá, mely szintén jellemző a törzsi népekre is, akik a felettük álló hatalmakat – állatősöket – idézik, a zsákmányállatokat utánozzák.
A pszichológiai magyarázatok a gyermek felől közelítenek, és a játék különböző aspektusait emelik ki. Bühler, Freud és Adler az érzelmeket helyezik előtérbe analitikus megközelítésben. Bühler, gyermekpszichológus játékmeghatározása szerint a játék lényege a funkcióöröm, valamint az, hogy a gyermek maga az „előidéző ok”. Freud szerint minden tettünket, így a gyermekek játéktevékenységét is az érzelmek, indulatok határozzák meg, még ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában. Kiemeli a katartikus jelleget, mely szerint a gyerek a játék során szabadul meg az agressziótól. Azonban ez egyáltalán nem biztos, hiszen a káros törekvések még erősödhetnek is a tevékenység során. Adler, osztrák pszichológus az embert elsősorban társadalmi lénynek tekintette, s úgy vélte, hogy a gyermek szociális érdeklődése veleszületett tulajdonság. A társadalmi szocializálódás során az egó arra törekszik, hogy uralkodjon környezetén, azonban ez a törekvés gyakran nem érvényesülhet, ilyenkor kisebbségi komplexus alakulhat ki. Adler szerint a gyermek játéka egyfajta kompenzációs mechanizmus, mellyel kisebbségi érzését küzdi le.
Piaget a fejlődést helyezi játékelméletének középpontjába. Az első években a játékot a vágyak irányítják, ez a játék világa, később ezt váltja fel a realitás világa, amelyet a felnőtt kényszerít a gyerekre.
A szociálpszichológiai irányultságú fejlődéslélektan Wallon nyomán azt emeli ki, hogy a játék a felnőtté válás folyamatának egyik összetevője. Wallonhoz hasonlóan Vigotszkij is a játék társas jellegét emelte ki. Vigotszkij orosz-szovjet pszichológus, pedagógus és irodalmár alkotta meg a legközelebbi fejlődési zóna fogalmát, mely szerint a gyermeket úgy kell tanítani, hogy az átadandó ismeretanyag meghaladja a gyermek aktuális fejlettségi szintjét, de még nem közvetít feldolgozhatatlan információkat, s olyan tevékenységekbe vonja be, amelyekben még aktívan részt tud venni. Ezt terjesztette ki játékelméletére is. A képzeletbeli helyzetek eljátszásának „mintha”-jellege és a társakkal való együttműködés lehetővé teszi, hogy a gyerek fejlettebb cselekvéseket hajtson végre, mint amiket egyedül véghez tudna vinni.