LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Juhász Gyula 1883-ban született, 1937-ben távozott az örökké valóságban, talán úgyis lehetne Őt nevezni, hogy Szeged költője. Emellett a kitüntető cím mellett azonban az is hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy tragikus ás hányatott sorsú irodalmár volt. Pályáját a Nyugatnál kezdte, mint vezető lírikus, szerkesztője volt a Holnap című antológiának is. Felfigyelt Babits tehetségére, de sajnos életkörülményei magányra és az emberektől való elszigetelődésre késztették. Sajnos idegrendszeri betegséggel küzdött, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Elvitathatatlan érdeme, hogy felfigyelt József Attila költészetére.
Azonban saját költészetét nagyban befolyásolta betegsége, ezért verseinek alaphangja általában a kiábrándultság és a mélabús hangok, verseire leginkább az impresszionizmus a jellemző. Műfaja leginkább a szonett, de a magyaros verselést hű hazafihoz méltón soha nem nélkülözte, hiszen témái is általában a magyarság köré szerveződtek. Ilyenek a magyar táj, a magyar nép sorsa, történelme és milyensége, ám verseiben a szerelmi vonulatok is felfedezhetők.
Ám a tájversek azok a témakörök, mely által saját egyén érzéseiről és hangulatáról is olvashatunk. Ezek közül kiemelkedik a Tiszai csönd című alkotása, ahol a vers végén egyszerre azonosul az olvasó a költő és a táj egységével, megy Juhász Gyula érzelmeit rendkívüli módon kifejezi.
Kimagasló költő volt, kiemelkedő, de tragikus és keserves életúttal. Betegsége folyamatosan terhelte , költeményei azért tűnnek sokkal inkább nosztalgikusnak, sokszor reménytelennek. Sajnos az elmúlás gondolata sokszor áthatotta sorait. Aki olvassa és ismeri Juhász Gyulát, tisztában van vele, hogy betegségében is maradandót alkotott, versei a mai napig a magyar irodalom gyöngyszemei.
