A kacsacsőrű emlős ránézésre elég szokatlan teremtmény, a tojásrakó emlősök alosztályába tartozik.
Legközelebbi rokona a hangyász, amely a kacsacsőrű emlőssel szemben szárazföldi állat. Kövületben megtalálták 130 millió éves maradványát, ami azt jelenti, hogy ez az állat már akkor létezett, amikor dinoszauruszok uralták a földet!
A kacsacsőrű emlős Ausztrália keleti partjain és Tasmániában honos. Tiszta vizű folyókban, patakokban él. Legaktívabbak hajnalban és alkonyatkor, bár ez egyedenként változik, és függ a párzási időszaktól, a víz hőmérsékletétől, az ember közelségétől és a táplálékforrástól is. Ezért aztán lehet aktív nappal, éjjel, hajnalban vagy alkonyatkor is.
Főleg édesvízi rákok, kisebb halak és vízi gerinctelenek képezik táplálékát. Nagyon érzékeny elektro-receptorral ellátott csőre van, aminek segítségével a legkisebb vízmozgást is észleli, és ez prédája nyomára vezeti.
Amikor nincs a vízben, a kacsacsőrű emlős egy föld alatti járaton keresztül biztonságos üregébe vonul. Ez ideális hely fészeknek, valamint az utódok is itt nevelkednek.
A hím mindegyik lábán sarkantyú van, ami egy méregmiriggyel van összekötve. Ezt leginkább területe védelmére használja a párzási időszakban – a riválisnak nagy fájdalmat, bénulást, vagy akár halált is okozhat.
Számuk nagyjából állandó, bár ez előre láthatólag csökkenni fog illegális befogásuk és a vizek szennyezése miatt, illetve azért, mert gyakran halászhálókba akadnak. Védelmük érdekében a leggyorsabb és legegyszerűbb összegyűjteni a szemetet, ami a vizekbe kerülne.