LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A Szovjet politika a térségben
A vesztes államokban a fegyverszüneti szerződések értelmében magas rangú tisztekből álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság működött. A közélet minden területén beleszólási joguk volt, tehát utasíthatták a kormányokat bármilyen intézkedés megtételére vagy éppen visszavonására. A testületek az elsőként megalakult olaszországi SZEB mintájára tevékenykedtek. Ahogyan ott (és Japánban) a szovjet képviselet volt formális, ugyanígy Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a nyugati fél gyakorlati hatásköre szorítkozott – rendszerint figyelmen kívül hagyott – tiltakozásokra, és a szovjet vezetés dominált.
A hagyományos nagyhatalmi politika a gyengébb szomszédoktól főleg külpolitikai, esetleg közgazdasági alkalmazkodást kívánt. Azaz elvárta tőlük, hogy ne csatlakozzanak vetélytárs szövetségi rendszerhez, ne adjanak számára támaszpontot, ne váljanak, legalábbis önszántukból „átjáróházzá” ellenséges haderők számára. A szovjet vezetés a szomszédai közül ennyivel csupán Finnország esetében érte be, mert földrajzi fekvése következtében nem tekintette a biztonsági zóna kulcsfontosságú részének. A többi országra vonatkozóan 1945-1946-ban Sztálin a „baráti” fogalmát azonosította olyan kormányzat uralmával, amelyet kommunisták irányítanak. Ha koalíciós kormány van, legalább oly módon, hogy stratégiai jelentőségű pozíciókkal rendelkeznek benne. Az a tény, hogy szovjet haderő tartózkodott az egyes országokban vagy közvetlen szomszédságukban (Csehszlovákiából 1945 végén kivonták a szovjet alakulatokat), a kommunista pártokat bátorította, a biztos háttér tudatát kölcsönözte számukra. Továbbá eleve kizárt egy esetleges erőszakos, netán fegyveres akciót ellenük. A kommunista pártok vezetői mindinkább hozzászoktak ahhoz, hogy tetszés szerint megszeghetik a politikai játékszabályokat, s a társadalmi körülmények figyelmen kívül hagyásával bármit megtehetnek.