LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Összefoglalóan így nevezik a különböző, de idővel egymással összeolvadó vallásokat, amelyek az őstörténet időszakában, tehát az emberiség kezdetétől a korai történelem kezdetéig, kb. a Kr. e. 3000-ig tartó időszakban keletkeztek.
Kína, amelynek a kultúrája mára már megmerevedett, a régi korban a turáni fajok lakhelyéül szolgált. Ez a nagy, negyedik faj Atlantisz eltűnt földrészéről származott, egyes csoportjai azonban már az egész világon elterjedtek. A mongolok, ennek a fajnak az utolsó képviselői, később csatlakoztak Kína lakosságához, ezért ezen a területen ősi emlékeket is találunk, amelyek már jóval az ötödik, árja faj Indiában történő letelepedése előtt keletkeztek.
Ebben az ősi, turáni vagy mongol vallásban már „Egy Valóságot” tiszteltek, amely felelős volt a Nap, a Hold körforgásáért,
valamint a dolgok növekedéséért és fennmaradásáért.
Az embert már ezek az ősi tanok is egységet alkotó hármasságnak tekintették, amely szellemből, lélekből és testből áll. Ebből a korszakból fennmaradt egy tanmese, amely az újjászületés törvényéről szól:
A barát azt mondja a haldoklónak: „Hová küld most téged a Teremtő?” A haldokló így válaszol: „Bárhová is küldje az atya a fiát, keletre, nyugatra, délre vagy északra, a fiú vonakodás nélkül engedelmeskedik a parancsnak… Él itt egy derék fémöntő, aki az olvasztótégelybe dobja a fémet, hogy megolvassza. De ha a fém erre felágaskodna, és azt mondaná: „Belőlem kardnak kell készülnie”, akkor a fémöntő bizonyára helytelennek találná ezt. Ugyanez történne, ha egy forma, amely kialakul az anyaméhben, azt mondaná: ‘Nekem férfivé kell válnom’. A Teremtő bizonyára helytelennek tartaná ezt. Ha egyszer megértettük, hogy a menny és a föld egy nagy olvasztótégely, és a Teremtő hatalmas öntő, akkor elképzelhető-e, hogy olyan helyre küldjön bennünket, amelyet nem kellene megélnünk? Mintegy nyugodt szendergésből születünk erre a földre, és a halálunk nem más, mint egy gyengéd ébredés.”
