Komárom

Komáromot az erődök városa névvel is emlegetik, hiszen a városban mindkét oldalon erődök találhatók. Ezen erődök száma nyolc, a magyar oldalon három található.
A Monostori erődbe lépve – egykori neve: Fort Sandberg – lassan tárul fúl a földtakarással borított óriási, közel negyvenezer négyzetméternyi épületegyüttes. Tizennégy épületrészben 640 helyiség szolgálta előbb a Habsburg-birodalmat, majd vagy negyven évig a szovjet hadsereget… Az utolsó tíz évben megkezdődött az egyedülálló ipar- és katonatörténeti értékek idegenforgalmi látványossággá alakítása. Folyamatosan gyarapodnak szakvezetéssel látogatható termei, s az Erőd-boltban – és csak ott – Fon.Sandberg bort is árulnak. Az ország egyetlen Kenyérmúzeumában ún. bakakenyeret lehet kóstolni.
Érdekesség, hogy az osztrák hadmérnökök tervezte erődön kétezer kőműves és tízezer segédmunkás dolgozott: kellettek is ennyien, hiszen a beépített térfogat 270 ezer köbméter. 1800 méter hosszú és kilenc méter mély és ugyanilyen széles sáncárok, amelynek külső-belső oldalában közel 2 méter-es falazott folyosó fut lőrésekkel. A Duna Gibraltárjának nevezett erődöt valamikor – békeidőben is – 400 ágyú védte.
A már helyreállított, boltíves termekben többek között a várostörténetnek egy másik, dicsőséges időszakát mutatják be a látogatóknak. Komárom honvédei 1848 szeptemberében Klapka György vezérletével megszerezték a várat és tartották a végsőkig – egyezkedésre kényszerítve Ferenc Józsefet. A Komáromi Napoknak a túlpartiakkal közös kulturális rendezvénysorozata erre emlékezik minden tavasszal. A programban a történészkonferenciától a két városrészt összekötő futóversenyen át a hídi kötélhúzásig és a kirakodóvásárig mindenki talál kedvére valót. Észak-Komáromból az Erzsébetről elnevezett vashídon kelhet át a látogató,. A híd egész nap és éjjel is 0-24-es nyitva tartással üzemel. Ez a határátkelő jelentős gazdasági kapocs a két ország között, aktív tranzitforgalommal. A dunai kikötő a vízi turizmust segíti elő.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miskolc-Tapolca kikapcsolódni vágyóknak

A Miskolc-Tapolcán található park rengeteg kikapcsolódási lehetőséget nyújt az oda látogatóknak. A park hatalmas területen …

Leave a Reply