LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
1944 júliusában Lublinban szovjet kezdeményezésre megalakult a lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság, amely átvette a polgári igazgatást a németektől elfoglalt területeken. A Bizottság 1944 decemberében a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormányának nyilvánította magát, azonban az amerikai és az angol vezetés nem ismerte el. Hosszas tárgyalások után ez a kormány kiegészült emigráns politikusokkal, és 1945 júniusában létrejött a Nemzeti Egység Ideiglenes Kormánya, amelyben a kulcsjelentőségű tárcák a kommunisták kezében maradtak. A Lengyel Munkáspárt (az LMP) legerősebb vetélytársa elsősorban a parasztság között befolyásos Lengyel Néppárt volt. A politikai küzdelem mellett – a térségben egyedül Lengyelországban került erre sor – e két erő között ádáz polgárháború tombolt, amely összesen kb. 30 000 halálos áldozattal járt.
1947 januárjában tartották meg az ideiglenességet lezáró választásokat. Az LMP által vezetett blokk 89%-os részvétel mellett a szavazatok 80%-át kapta. A Lengyel Néppárt számos visszaélést kifogásolt. A nyugati hatalmak is úgy vélekedtek, hogy a választások nem feleltek meg a demokratikus követelményeknek, és az eredmény tisztaságát kétségbe vonták. A tiltakozásoknak azonban az adott erőviszonyok között nem volt eredménye. A kommunisták megszilárdították hatalmukat, és a Lengyel Néppárt vezetőjét, a Londonból hazatért Stanislaw Mikolajczykot 1947 októberében ismét emigrációba kényszerítették. A két politikai szerv – két hazai fegyveres erő alapképlete elsősorban Lengyelországban és Jugoszláviában alakult ki.