LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Mindennapos probléma-e az elidegenedés?
Talán egyetlen ember sincs a világon, aki soha életében ne érezte volna elhagyatottnak magát. Egy családtag vagy közeli jó barát halála, válás, a munkahely elvesztése, a nyugdíjba vonulás, de még a kollégiumba költözés is az egyedüllét kínzó érzését vonhatja maga után. Az elidegenedés azonban mélyebben gyökeredző és tartósabb állapot, mint a magányosság. Az elidegenedett ember értékrendjében és azonosságtudatában elbizonytalanodik, tehetetlennek és a társadalmon kívül állónak érzi magát. Egyesek számára, például akik öregségükre szociális otthonba kerülnek vagy mozgásképtelenné válnak, a tartós egyedüllét életük körülményeiből fakad. A félénk, visszahúzódó, emberek azért válnak könnyen magányossá, mert nehezen tudnak barátságot kötni. Számos vizsgálat tanúsítja, hogy a közösségi támogatás hiánya súlyosan veszélyezteti az egészséget.
Egyedülálló-e mindenki, aki elidegenedett?
A magányossá, vagy elidegenedettség nem egyszerűen egyedüllétet vagy visszahúzódást jelent. Lehet valaki a társaság körülrajongott kedvence, és mégis magányos. Az ok a szakértők zöme szerint a korai gyermekkori élményekben keresendő. A külvilág értékrendjének és elvárásainak megfelelő életmód is okozhat elidegenedést – elidegenedési önmagunktól. Előfordulhat, hogy egy fiatal tőzsdei alkusz a lelke mélyén úgy érzi, boldogabb élete lenne környezetvédőként. Munkatársai a sikeres üzletembert látják benne, és esetleg a hamis ént. Az alkusz emberektől körülvéve, saját énjétől mégis elidegenedetten éli életét. Marilyn Monroe-t milliók bálványozták, mégis gyakran érezte egyedül magát. Magányosan halt meg, altató-túladagolás miatt. Egy 19. századi amerikai író, Henry David Thoreau ezt a gondolatot ragadta meg, amikor így írt: „Az emberek sokasága csendes elkeseredettségben él. Amit beletörődésnek nevezünk, az nem más, mint igazolt elkeseredettség.”
