LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A mai világban, már igazán jó dolguk van a kis jövevényeknek. Mindenki nagy izgalommal várja, vajon lesz-e haja, milyen a szeme, kire hasonlít? De sajnos nem mindig volt ez így, a sötét középkorban például biztos, hogy nem. Akkoriban nem becsülték a gyermekeket, sok újszülött még a pár hetes- hónapos kort sem érte meg ezért VI. Benedek pápa elrendelte a méhen belüli keresztelést is.
A terhesség hatalmas teher volt egy várandós anyának a 17.-18. században. Az orvosoknak az volt a véleménye, hogy a várandós asszonyoknak a 7. hónaptól szigorú böjtöt kell tartaniuk, hogy a rosszulléteket megelőzzék. A bábák írástudatlanok voltak, a latin nyelven íródott orvosi könyveket nem tudták elolvasni. Ez a felvilágosulatlan gondolkodás azt eredményezte, hogy az asszonyok a gyermekeket hibáztatták mindenért, amit átéltek a 9 hónap alatt. Ha a csecsemő ideje előtt született meg, akkor még rosszabb volt a helyzet a 18. században az volt meglátás, hogy a sorsukra kell hagyni őket. Ha minden rendben ment, ami azért ritka volt a középkorban, akkor megkezdték a csecsemő táplálását. A jómódú családokban nem az anya végezte ezt a feladatott, mert egyrészt féltették magukat ettől testi kapcsolattól, másrészt pedig az anyatej, mint testnedv nem volt elfogadott az akkori időkben. Az igazán jó módú családok meg engedhették maguknak, hogy saját dajkát fogadjanak a házhoz. A kevésbé tehetős családok viszont a gyermeket adták oda bérdadáknak, akik több gyermeket is szoptattak egyszerre, és így nem minden gyermek jutott elegendő táplálékoz. Több írásos emlék is fennmaradt az akkori nevelési eszközökről, módszerekről, mai szemmel ezek a kegyetlenség leghűebb példái. A szoptatási időt túlélt gyermeket, olyan szorosan pólyázták be, hogy sem kezét sem lábát nem tudta mozgatni, tüdejét is szorosan átkötötték így sok csecsemő teljes kábulatban vészelte át a kora gyermekkort, ha túlélte ezt az időszakot. Aztán mikor elérte a gyermek a 9. hónapot, erőszakkal járni tanították. A járóka, amibe beletették a belűről hegyes fatüskékkel volt kibélelve, hogy járásra kényszerítse a kicsiket. Mikor már maguktól is tudtak járni, akkor mindenféle védő felszerelést adtak rájuk, ami nem csak kényelmetlen volt, de még a fejlődésüket is gátolta, a kislányokra pedig már igen korán szoros fűzőt adtak. A gyermekek fürdetése sem vízzel történt a jómódú gyermekeket rózsaolajjal, míg a szegényebbeket borral, vajjal kenegették. A bilit a 18. század végétől használták csak, és azt a gyermeket, aki nem akart rászokni, szigorúan megbüntették, 7éves korára már felnőttként kezelték, és elküldték otthonról őket szolgálni, vagy a gazdagabbakat tanulni, más városokba. Szóval a sötét középkor a gyermekek számára, maga volt a pokol.
