LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Amikor aznap este hazaért, a felesége – ahogy mindig is történt – tálalta a vacsorát. Mielőtt enni kezdtek volna, megfogta a kezét és azt mondta: „szeretnék valamit elmondani”. Az asszony szemében mintha félelem látszott volna. „El akarok válni” – szakadt ki a férfiből.
Csak annyit kérdezett: miért?
Bevallotta neki, hogy már rég nem szerelmes belé, más nőért dobog a szíve. Aznap éjjel többet nem beszéltek, az asszony a párnába fúrva a fejét, hajnalig sírdogált.
Reggel mély bűntudattal felvázolt egy válási szerződést, amiben az állt, hogy felesége megtarthatja a házat, a kocsit és a cég 30 %-át. A nő gondolkodás nélkül darabokra tépte. A férfiben a sajnálat volt az egyetlen megfogalmazható érzelem, idegennek érezte az asszonyt, aki 20 évig élt vele. Sajnálta, hogy elvesztegette az idejét, a forrásait, az energiáját, de nem tudta visszavonni, hogy már mást szeret. Végre hangosan sírt előtte, ami pontosan az volt, amire számított. Hogy sírni látta, egyfajta megkönnyebbülést jelentett számára. A válás ötlete, ami már hetek óta érlelődött, szilárdnak és visszafordíthatatlannak tűnt.
Este nagyon későn ért haza, és látta, hogy felesége valamit ír az asztalnál. Nem vacsorázott, hanem egyenesen aludni ment. Éjjel 2 körül felébredt, neje még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelte, úgyhogy megfordult és aludt tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Ez alatt a hónap alatt mindketten tegyenek úgy, mintha normális életet élnének. Az indok egyszerű volt: a fiúknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája, és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságukkal. Ez elfogadható volt a férfinek. De volt még valami, megkérte, hogy idézze fel, ahogy az esküvőjük napján a karjaiban vitte be a hálószobába. Ennek mintájára az egy hónap során minden reggel a karjaiban vigye ki a férfi hálószobából – állt még a papíron. A férfit meglepte a furcsa kérés, de beleegyezett.
Elég régóta nem volt testi kapcsolat köztük, úgyhogy amikor az első nap a karjaiba vette, mindketten sutának tűntek. A második napon már lazábbak voltak. A nő nekidőlt a férfi mellkasának, aki érezte a blúzának az illatát. Rájött, hogy hosszú ideje nem nézte meg alaposan ezt a nőt. Nyugtázta, hogy nem fiatal már. Apró ráncok barázdálták az arcát, a haja őszülni kezdett. A házasság komoly áldozatot követelt tőle. Egy pillanatra a lelkiismeret-furdalás uralta a férfit, talán egy kis kételynek is helyet adva: helyesen cselekszik-e.
A negyedik napon, amikor felemelte, úgy érezte, hogy visszatért valami meghittség. Ez az a nő, aki 20 évet adott neki az életéből, és feltétel nélkül szerette. Az ötödik és hatodik napon, úgy érezte, hogy a meghittség megint erősödött. Egyre könnyebbé vált a karjaiban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos „edzések” megerősítettek – adta meg önmagának a magyarázatot. Aztán kiderült, hogy az asszony „kifogyott” a ruháiból, mindegyik lógott rajta. Az utolsó napon, mikor a karjaiban tartotta, hirtelen megértette, hogy óriási fájdalmat és keserűséget okozott az asszonynak. Öntudatlanul nyúlt feléje, és megérintette a fejét. Kisétált a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A nő karjai lágyan és természetesen pihentek a nyaka körül. Szorosan fogta őt, pont olyan volt, mint az esküvőjük napján. Bevallotta neki, hogy észre sem vette éveken át, hogy az életükből kiveszett a meghittség, az intimitás.
A férfi a munkahelyéhez érve gyorsan kipattant a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat bezárta volna. Attól félt, ha bármennyit is késlekedik, meggondolja magát. Benyitott szeretője irodájába, és azt mondta neki: „Sajnálom Jane, nem akarok elválni. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.”
Újra beült az autóba, és egy közeli virágboltban vett egy csokor virágot a feleségének. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára.
Mosolyogva diktálta: „minden reggel a karjaimban viszlek ki a hálószobából, míg a halál el nem választ”.
Mikor virággal a kezében este hazaért, felrohant az emeletre, hogy mielőbb magához ölelhesse a feleségét. Az ágyban találta – holtan.
Későn tudta meg, hogy társa hónapok óta harcolt a rákkal, és ő annyira el volt foglalva a másik nővel, a titkos találkákkal, hogy észre sem vette. Most jött rá, hogy felesége tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akarta kímélni őt attól, hogy a fiúk megvesse az apját. Így őrizte meg a látszatot, hogy a fiúk szemében ő egy szerető férj maradhatott.
