LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az úgynevezett animizmus létrejöttével kialakul az az elképzelés, hogy minden dolog – tőle magától bizonyos mértékig elválasztott – lélekkel rendelkezik. A lélek avagy lélegzet, továbbá az értelmi és érzelmi tulajdonságok, Homérosz embereinél például, külön szervekben nyernek lokalizációt, az értelmi tevékenység elsődlegesen a rekeszizomban, az érzelmek a szívben, a lélek a vérben, az élet pedig a májban.
A filozófia fejlődésének kezdeti fokain, például a pithagoreus világszemlélet rendszerében, a lelket úgy fogták fel, mint halhatatlan, démonikus lényt, aki bukásában a földre került, és a test „tömlöcébe” záratott, mintegy „őrizetbe”. Bár a lélek a testtel nincs szükségszerű kapcsolatban, mégis fizikailag képzelik el. A napfényben játszó porszemeket például azonosítják minden élőlény lelkével. Egyszersmind a lelket harmóniaként vagy számként értelmezik. Ésszerű az, ami harmonikus, ami matematikai törvényszerűségnek van alávetve. Lelkünk annyiban ésszerű, amennyiben részesül ebben a törvényszerűségben. A pithagoreusoknál és orfikusoknál szilárd formát ölt az emberi lélek önálló értékéről és örökkévalóságáról szóló tanítás. Kialakul a lelkek újramegtestesüléséről és vándorlásáról szóló koncepció, az elképzelés a lelkek újraszületésének körforgásáról a periodikusan lángba boruló világegyetemben. Eszerint a lélek, miután elhagyta a testet, a Hold-fölötti világba jut, ahol megtisztul a földi szennytől; ezután lép be a magasabb szférákba, ahol természetének megfelelően az ideák szemléletével tölti el idejét, s boldogságban üdvözül, míg el nem érkezik az egész világ lángba borulásának korszaka, s míg a fellángolt világ újra különböző szférákra nem oszlik, amikor is a lélek újfent a soron következű testbe költözik.
