LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A zárt házasság elfogadása vagy kívánása nem a hagyományos házasságforma „beválását” vagy „természetességét”, hanem csupán a nevelés és a közvélemény hatalmát tanúsítja. Nemzedékek során át belénevelték az emberekbe, hogy a jó házasság zárt, és benne a férfi az úr – ilyennek kell szeretni, mert nincs más választás. A nő számára egészen a mi korunkig szinte az egyetlen elfogadható perspektíva volt a férjfogás” s aztán a férjnek, mint családfenntartónak féltékeny őrzése; de sok férj is legszívesebben kalitkában tartotta volna feleségét, mint „férfibecsületének” (és kényelmének) zálogát. Mivel egyik sem bízott meg teljesen a másikban – s legtöbbször az önbizalmukkal is baj volt –, biztonságérzetet csak a házasság minél teljesebb zártsága nyújtott. A szerelem ilyen körülmények között kizárólagosságra, a partner kisajátítására törekszik, s magától értetődőnek tünteti fel a házasság zártságát. De ezzel megnehezíti a zártság felismerését is.
A félreértések lehetősége csaknem korlátlan. A leggyakoribb félreértés a zártságot a házastársi hűséggel, a nyitottságot pedig a „megcsalással” azonosítja. Holott egy házasság lehet zárt jellegű akkor is, ha egyik vagy akár mindkét fél „megcsalja” a másikat, s lehet nyitott akkor is, ha egyiknek sincs mással szexuális kapcsolata. A hagyományos házasságban, mint láttuk, a férfiak többségének – s a nők egy részének is – voltak, illetve vannak (többnyire titkos) külső kapcsolatai, de ettől a hagyományos házasság nem válik nyitottá. Egyrészt, mert a zártság a házasság egész tartalmára jellemző. (Aminthogy a nyitottság is.) Másrészt az egyoldalú, a titkolt vagy a másikra ráerőszakolt nyitottság csak torzképe, karikatúrája lehet az igazi nyitottságnak, amely kölcsönös egyetértésen és nyíltságon alapul.
