LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A hagyományos, polgári eszmény szerint az úrilánynak szüzen illett az oltár elé járulnia a házasságkötéskor, s erénynek számított, ha szűzies lelkületét később is megtartotta. S valóban: neveltetése folytán a polgárlány a házaséletet többnyire kötelességnek, a gyermekáldás kellemetlen velejárójának érezte vagy éppenséggel undorodott tőle. Ebben persze része volt annak is, hogy a legtöbb polgári házasság nem szerelmi, hanem érdekházasság volt, így a szexualitásnak eleve alárendelt szerep jutott. Igaz, az úriasszonynak illett kimutatnia, hogy „szereti”, vagyis odaadóan szolgálja férjét, s annak kívánságára bármikor teljesíti „házastársi kötelességét”, de senki sem várta el, hogy ezt élvezettel tegye – sokszor még maga a férj sem.
A férjek ugyanis – a közfelfogás hatása alatt – maguk is úgy gondolkoztak. hogy más a házasság és más a szerelem. A feleségnél nem a szerelmi gyönyörök a fontosak, hanem az, hogy „jó parti” legyen (vagyis a hozomány, a státus stb.). Kellemes ráadás volt csupán, hogy feleségét nemi partnerként is „használhatta”. S használta is, mint birtokát, mint egy tárgyat vagy mint a prostituáltakat, akiket házasságkötése előtt látogatott. Legtöbb férjnek eszébe sem jutott, hogy gondoskodjék a felesége kielégüléséről is, s mindketten tartózkodtak attól, hogy ilyen „illetlen” dolgokról beszéljenek.
Milyenek lehettek a kilátásai egy ilyen nemi kapcsolatnak?
A szűz és felkészületlen nő számára a nászéjszaka gyakran súlyos lelki traumát, sérülést jelentett, amit sokáig nem tudott kiheverni. Megerősödött benne az a vélemény, hogy valójában minden férfi vadállat, aki csak „azt” akarja. .. S mivel látta, hogy ez milyen fontos a férjnek, hamarosan rájött, hogyan használhatja ki ezt az ütőkártyát a saját érdekében. Ezzel megkezdődött a taktikázás, a kitérés, a nemi aktusnak jutalomként, „mézesmadzagként” való alkalmazása.
