Abraham Maslow elmélete szerint létezik a szükségleteknek egy olyan hierarchiája, mely az alapvető biológiai szükségletektől azon komplexebb pszichológiai motivációkig terjed, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek. Az egyik szinten lévő szükségleteket legalább részben ki kell elégíteni, mielőtt a felette levő szint szükségletei a cselekvés jelentős meghatározóivá válnak. A legmagasabb szintű motívum – az önmegvalósítás – csak azt követően teljesíthető be, hogy minden más szükséglet kielégülést nyert.
Maslow az önmegvalósító emberek vizsgálatát tűzte ki célként maga elé – azokét az emberekét, akik saját lehetőségeiket rendkívüli módon ki tudták használni. Ezáltal képes volt kialakítani az önmegvalósító ember képét. Kimutatta, hogy vannak kimondottan rájuk jellemző tulajdonságok. Az ilyen emberek ugyanis a valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot, olyannak fogadják el magukat és másokat, amilyenek. Ezenkívül spontán módon gondolkodnak és viselkednek, inkább a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak. Rendszerint jó humorérzékük van, kreatívak, törődnek az emberiség jólétével, és mélyen átélik az élet alapélményét. Inkább kevés, mint sok emberrel alakítanak ki erős és kielégítő kapcsolatokat, és objektív nézőpontból látják az életet.
Sokunk megéli az önmegvalósítás tünékeny pillanatait, melyeket Maslow csúcsélménynek nevezett. Ez egy olyan élmény, amit boldogság és kielégültség jellemez – a tökély és a cél elérésének egy időleges, nem mások ellen irányuló, és nem éncentrikus állapota.
Címkékcsúcsélmény Maslow önmegvalósítás szint szükséglet