LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az 1911-1912-es forradalom, a mandzsu császári dinasztia elűzése után kialakult köztársaság nem rendelkezett szilárd központi hatalommal. A pekingi kormány fennhatósága csak a főváros környékére terjedt ki. A tartományokat magánhadseregek felett parancsnokoló tábornokok uralták. Állandóan hadakoztak egymással és a központi kormánnyal.
Az anarchia teljesen kiszolgáltatta az országot a nagyhatalmak kénye kedvére. Bár Kína az antant szövetségese volt, 1919-ben mégsem állott helyre szuverenitása Santung tartományban. A versailles-i konferencia ugyanis Németország itt elvesztett gyarmati jellegű kiváltságait Japánra ruházta át. A döntésre 1919. május 4-én Pekingben hatalmas tüntetés válaszolt. Az ún. „május 4-i mozgalom”-mal kezdődött a kínai nemzeti megújulás, amelynek célja a teljes függetlenség helyreállítása volt.
A mozgalom arra ösztönözte Szun Jat-Szent, az 1911-1912-es forradalom vezetőjét, hogy újraélessze időközben megszűnt szervezetét. A Kuomintang („Nemzeti Néppárt”) 1924-ben megrendezett első kongresszusán elfogadta a „három népi elvet”. A nacionalizmus Kína függetlenségét, a demokratizmus a néphatalmat, a népi jólét a földosztást és a tőke korlátozását jelentette.
1921-ben megalakult a Kínai Kommunista Párt, amelynek tagjai beléptek a Kuomintangba. Szun Jat-szen pártja a politikáját a munkás- és paraszttömegek támogatására, a kommunistákkal való szövetségre és a Szovjetunióval kialakított együttműködésre építette.A nemzeti forradalmi államhatalom központja a dél-kínai Kantonban volt. Innen kiindulva Csang Kai-sek tábornok – az 1925-ben elhunyt Szun Jatszen utódja – elfoglalta Közép-Kínát.
