A furulyázás alapjai: útmutató kezdőknek

A megfelelő furulya kiválasztása

Mielőtt belevágnánk a furulyázásba, az első és legfontosabb lépés a megfelelő hangszer kiválasztása. A furulyák családja meglepően sokszínű, de kezdőként a választás viszonylag egyszerű. A leggyakoribb típusok a szopranínó, szoprán, alt, tenor és basszusfurulya. A kezdők számára szinte kivétel nélkül a szopránfurulyát ajánlják. Ennek oka, hogy mérete ideális a kisebb kezek számára is, hangterjedelme pedig lehetővé teszi a legtöbb egyszerűbb dallam eljátszását. Emellett árban is ez a legkedvezőbb.

Német vagy barokk fogásrendszer?

A hangszerboltban kétféle fogásrendszerrel találkozhatunk: némettel és barokkal. Bár a német rendszerű furulyán a C-dúr skála néhány hangját (például az F-et) egyszerűbb lefogni, a zenetanárok és a profi zenészek mégis a barokk fogásrendszert javasolják. Ennek oka, hogy a barokk rendszer hosszabb távon sokkal következetesebb és pontosabb intonációt tesz lehetővé a félhangoknál. Ha komolyan gondoljuk a hangszer tanulását, érdemes rögtön a barokk verzióval kezdeni, mert a későbbi átállás nehézkes lehet. A furulya hátoldalán általában egy „G” (German) vagy „B” (Baroque) betű jelzi a típust.

Műanyag vagy fa?

A másik fontos döntés az anyagválasztás. A műanyag furulyák rendkívül tartósak, könnyen tisztíthatók és jóval olcsóbbak, mint fából készült társaik. Kezdőknek, különösen gyerekeknek, tökéletes választás. Hangjuk tiszta és világos, bár kissé élesebb lehet. A fafurulyák melegebb, teltebb, gazdagabb hangzást produkálnak, amit sokan preferálnak. Ugyanakkor drágábbak és több gondozást igényelnek: érzékenyek a hőmérséklet- és páratartalom-ingadozásra, és rendszeresen olajozni kell őket. Kezdetben egy jó minőségű műanyag furulya (például Yamaha vagy Aulos márkájú) tökéletesen megfelel a célnak.

A helyes testtartás és kéztartás

A tiszta hangzás és a kényelmes játék alapja a megfelelő test- és kéztartás. Akár ülve, akár állva gyakorlunk, a hátunk legyen egyenes, a vállaink pedig lazák. Ne görnyedjünk a hangszer fölé, mert az gátolja a helyes légzést.

A kéztartás szabályai kőbe vésettek, ezen nem lehet változtatni: a bal kéz van felül, a jobb kéz pedig alul. Ez akkor is így van, ha valaki balkezes. A kezek feladatai a következők:

• Bal kéz: A bal hüvelykujj a furulya hátoldalán lévő egyetlen lyukat fedi le. A bal mutató-, középső- és gyűrűsujj az elülső oldal felső három lyukáért felelős.
• Jobb kéz: A jobb kéz támasztja alá a hangszert a hüvelykujjal. A jobb mutató-, középső-, gyűrűs- és kisujj az alsó négy lyukat fedi le.

A lyukakat az ujjbegyeink párnás részével kell lefedni, nem az ujjhegyünkkel. Fontos, hogy a lyukakat teljesen, résmentesen zárjuk le, különben a hangszer hamis, sípoló hangot ad. Kezdetben érdemes tükör előtt gyakorolni, hogy ellenőrizzük a tartásunkat.

A fújástechnika művészete

Sokan esnek abba a hibába, hogy túl erősen fújják a furulyát, ami éles, kellemetlen, „visító” hangot eredményez. A furulya megszólaltatásához meglepően kevés levegő is elég. A cél egy egyenletes, lágy légáram biztosítása, mintha egy gyertyalángot akarnánk éppen csak meglebegtetni, de nem elfújni.

Az artikuláció

A hangok indításának módja kulcsfontosságú. Ahelyett, hogy csak simán belefújnánk a hangszerbe („hááá”), használjuk a nyelvünket a hangok precíz indításához. Ezt nevezzük artikulációnak. Képzeljük azt, hogy a „tú” vagy „dú” szótagot mondjuk. A nyelvünk hegye finoman megérinti a szájpadlásunk elejét (közvetlenül a felső fogsor mögött), majd a levegő kiáramlásakor hirtelen elválik onnan. Ez egy tiszta, határozott hangkezdetet eredményez.

A „tú” artikuláció keményebb, határozottabb hangindítást ad (staccato), míg a „dú” lágyabb, kötöttebb játékhoz (legato) ideális. Érdemes mindkettővel kísérletezni.

A helyes légzést a rekeszizom használatával érhetjük el. Vegyünk mély levegőt úgy, hogy a hasunk emelkedjen meg, ne a vállunk. Ez a technika stabilabb légáramot és hosszabb, kitartott hangokat tesz lehetővé.

Az első hangok és egyszerű dallamok

Most, hogy ismerjük az alapokat, jöhet a zenélés! A legkönnyebben megtanulható hangokkal kezdünk, amelyekhez csak a bal kezünkre lesz szükség.

Az H, A és G hangok

A furulyán a hangok nevei kissé eltérhetnek a zongorán megszokottól. A magyar nómenklatúra szerint a B hangot H-nak nevezzük.

• H hang: Fedd le a hátsó lyukat a bal hüvelykujjaddal, és a legfelső lyukat a bal mutatóujjaddal. Fújj egyenletesen!
• A hang: Tartsd az előző fogást, és tedd rá a bal középső ujjadat is a második lyukra.
• G hang: Most pedig a bal gyűrűsujjadat is helyezd a harmadik lyukra. Így már a bal kezed hüvelyk-, mutató-, középső- és gyűrűsujja is egy-egy lyukat fed.

Gyakorolj lassan váltani a hangok között: H-A-G, majd vissza G-A-H. Figyelj arra, hogy minden hang tisztán szólaljon meg. Ha sípolást hallasz, valószínűleg nem feded le rendesen a lyukakat vagy túl erősen fújsz.

Próbáljuk meg eljátszani a „Tipp, topp” kezdetű gyerekdal egyszerűsített változatát, ami csak ebből a három hangból áll:

H - A - G - A | H - H - H - (szünet) | A - A - A - (szünet) | H - H - H - (szünet)

További hangok: a mély és magas C

Ha már magabiztosan mennek az első hangok, bővítsük a repertoárt. A mély C (C1) hanghoz az összes lyukat le kell fognunk: a bal kéz négy ujját és a jobb kéz négy ujját is. Ez az egyik legnehezebben tisztán megszólaltatható hang, nagyon lágy fújást igényel.

A magas C (C2, vagy C') ezzel szemben sokkal könnyebb. Ehhez csak a bal hüvelykujjaddal a hátsó lyukat, és a bal középső ujjaddal a második lyukat kell lefedned. A legfelső lyuk szabadon marad!

Gyakorold a C-dúr skála első öt hangját: C - D - E - F - G. Ehhez már szükséged lesz egy fogástáblázatra (recorder fingering chart), amit könnyen megtalálsz az interneten a furulyád típusa (barokk vagy német) szerint.

Gyakorlási tippek a fejlődéshez

A következetesség többet ér, mint a maratoni gyakorlás. Jobb minden nap 15-20 percet gyakorolni, mint hetente egyszer két órát. Az agyadnak és az ujjaidnak időre van szükségük, hogy feldolgozzák és rögzítsék az új mozdulatokat.

• Használj metronómot: A ritmusérzék fejlesztésének legjobb eszköze. Kezdd lassan, majd fokozatosan gyorsítsd a tempót.
• Vedd fel magad: Rögzítsd a játékodat a telefonoddal, majd hallgasd vissza. Így objektíven hallhatod a hibáidat és a fejlődésedet is.
• Tisztítsd a hangszered: Minden gyakorlás után húzd át a furulya belsejét a hozzá kapott tisztítópálcára tekert gézdarabbal vagy puha ronggyal. A nyálból kicsapódó pára eltömítheti a sípot és befolyásolhatja a hangminőséget.
• Tanulj kottát olvasni: Bár sok dallamot el lehet játszani hallás után is, a kottaolvasás kinyitja előtted a zene világát, és lehetővé teszi, hogy bármilyen dalt önállóan megtanulj.